Bácskai Gusztáv megemlékezése

Hétfő reggel van, cseng a telefon, a kijelző szerint Wild Ferenc hív. Meglepődök, amikor mégsem az ő hangját hallom, a felesége az. A szavak kijózanítóan tömörek: Feri meghalt. Valószínűleg nem mondtam semmi értelmeset. Bár mi, barátai tudtuk, hogy nem teljesen egészséges, ami 77 évesen nem számít meglepetésnek, mégis megszoktuk, hogy mindig van jövőképe, mindig voltak olyan tervei, amikhez érdemes volt csatlakozni.
Meghalt a férj, az apa, a hegymászó, a csapatvezető, a szervező, a kalauzíró, az utolérhetetlenül finom humorú barát.

Először 1985-ben találkoztam Wild Ferenc nevével, amikor kezdő hegymászóként kezembe adták az akkori legjobb oktatókönyvet. Személyesen pedig 2005-ben ismertem meg, amikor Futó Endre szervezni kezdte a Fogaras-kalauz megírására vállalkozókat. A közös munka kapcsán aztán rengeteget találkoztunk, Erdélybe is többször utaztunk.

Wild Ferenc 1939-ben született Aradon, amint önéletrajzában írja: a Magyar Nagyalföld peremén, amelynek közvetlen környéke nem kimondott hegymászó-paradicsom. Németes neve ellenére édesanyjától magyar szót tanult, és ez egy eredendően magyar városban nem volt csoda, de mint családneve sejteti, felmenői között ott található a Felső-Ausztria hegyei közül származó Franz Wild is. Ő maga tehát a németet már csak második, a románt pedig harmadik nyelvként ismerte meg. Egy apró szikra a humorából: ha a Magyarországra bevándorló cukrász ős Arad helyett történetesen Pesten ver gyökeret, akkor most nem a Zserbó-szeletet, hanem a Wild-szeletet ismerné a világ.
A hegyek iránti vonzalma – akár genetikai, akár környezeti hatásra – korán kiütközött: Kolozsvárott, 1960-ban kezdte hegymászást, Moldován András kezei alatt. A Keleti- és Déli-Kárpátok, valamint az Erdélyi-szigethegység bejárása és számos új mászóút megnyitása mellett tíz éven át részt vett a nemzeti mászóbajnokságok versenyein. Az akkori időkben egymást „barátinak” nevező szocialista országok szabad utazást korlátozó politikája ellenére kétszer jutott el a Magas-Tátrába, ahol ma is veretesen csengő nevű felvidéki mászókkal mászhatott együtt.
A edzői képesítés megszerzése után egy ideig Temesváron dolgozott hegymászóedzőként, majd búcsút véve a bánáti síkságtól, a Torjai Tüdőszanatóriumba került, szeretett hegyei közvetlen közelébe. Ebben az időszakban hajtotta végre az egyedüljáróként első téli bejárásnak minősülő gerincvándorlásait a Fogarasban, a Királykőn és a Görgényi-havasokban.
Szakírói tevékenységének nem első, de leginkább fajsúlyos darabja, a kezdőknek szánt Hegymászók könyve 1978-ban jelent meg. Mivel akkoriban sem Erdélyben, sem Magyarországon nem volt elérhető magyar nyelven hasonló alapmű, így mindenütt óriási sikert aratott, és hosszú időn át oktatókönyvnek számított.
1977-ben Gyergyószentmiklósra költözött, a Kárpát-medence magyarságának egyik legkeletibb székely végvárába, a sziklamászásnak talán legideálisabb helyszínére. Itt alapította meg Páll Tiborral közösen a gyergyói hegyimentő egyesületet, és közel egyidőben a helyi sportegyesület hegymászó szakosztályát. Sportvezetőként, edzőként úttörő munkát kellett végeznie az újdonságnak számító hegymászás biztonságos sportként való űzése érdekében. Ahogy sajátos humorral emlegette, a székely legények futóléccel a lábukon jönnek a világra, és égnek a vágytól, hogy sziklát mászhassanak. Az edzői tevékenység pedig arra korlátozódik, hogy kicsit visszafogja őket, és épkézláb le is jöjjenek a szikláról. Azt is meg kellett értetni a székely legényekkel, hogy ha az erdőre megy valaki, nem kell szükségszerűen fejszét hordania a bal karján. Talán kevéssé közismert, hogy Erőss Zsolt, a kimagaslóan eredményes expedíciós hegymászónk 1981-ben még az ő csapatában kezdte a sziklamászást.
A magyarországi mászókkal, köztük Perge Ferenccel, Vörös Lászlóval rendszeres kapcsolatot tartott.
Az 1990-es fekete március pogromszagú eseményei őt is sokkolták. Úgy döntött, nem teszi ki családját ilyen veszélynek, Magyarországra költözött. A helyi bürokráciát azonban itt sem kerülhette ki. Magyar nyelvből ugyan nem kellett vizsgáznia, talán a hivatal is észrevette, hogy nyelvismerete a magyar remekírók nyelvezetével azonos szinten áll, de a világútlevél megszerzése öt évbe került. A tétlenkedés viszont most sem volt kenyere. A gyergyói évek alatt összeállított anyag felhasználásával Budapesten kiadta a Békás-szoros mászókalauzát. Ennek internetes változata megjelent a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség honlapján, majd nem sokkal később könyvformában románul is. Az Erdélyi Gyopár, valamint a Turistaság és Alpinizmus c. folyóiratok több írását is közölték. Éveken át szervezte, irányította az MHSSZ és a gyergyói székely hegymászók közös terepbejáró munkáját, amelynek eredményeként megjelent a következő nagyobb lélegzetű műve, a Fogarasi-havasok monográfia igényű hegymászó- és turistakalauza (Kornétás Kiadó, 2012). Egy fejezettel járult hozzá Nagy Balázs Trekkingtúrázás című könyvéhez (Cser Kiadó, 2013). További éveket dolgozott a Királykő mászókalauzán, amely bár kiadás előtt áll, de a könyvet már nem vehette kezébe. Magyarra fordította és kiadásra előkészítette a Bucsecs mászókalauzát. A Gyilkos-tó monográfiája kiadásra kész állapotban szintén kéziratban maradt, Erdélyben.

A román alpinszövetség 2015-ben tüntette ki, a magyar hegymászószövetség pedig 2016 tavaszán a legrangosabb elismeréssel, a Zsigmondy Emil emlékplakettel díjazta munkásságát.

A 2016-os nyári tervekben még a Királykő felkeresése szerepelt, hogy a kalauzhoz szükséges utolsó simításokat helyszíni bejárás szervezésével tegye pontosabbá. A sors azonban ezt megtagadta tőle. Wild Ferenc napra pontosan három évvel Erőss Zsolt utolsó híradása után, 2016. május 21-én a halhatatlanságba távozott..New Image2