Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség tájékoztatása a 2016 évi sziklamászó tevékenység közben történt balesetekkel kapcsolatban.

 

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség vezetősége a Magyar Hegymászó Oktatók Kollégiumának vezetőségével közösen szükségét érzi, hogy tájékoztatást nyújtson, illetve hivatalosan is állást foglaljon a 2016. évben történt sziklamászó-balesetekről.

Megelégedéssel tölt el minket, hogy a magyarországi mászóélet folyamatosan fejlődik. Akár az intézményes kereteket nézzük, akár az ezen kívüli fejlődést vizsgáljuk, látjuk, hogy egyre többen próbálják ki szeretett sportágunkat. Az ország mászótermeinek és a természetes közegben található sziklamászó iskoláknak a látogatottsága folyamatosan növekszik. Ennek hatására szükséges, hogy kiemelt  figyelmet szenteljünk a biztonság és az ezt garantáló oktatási/képzési folyamatok rendszeres felülvizsgálatának.

A 2016-os éven a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség három magyarországi sziklamászó iskolában, illetve egy külföldön bekövetkezett súlyos balesetről kapott információt. Két esetben szerencsére nem történt végzetes sérülés, a balesetet szenvedett mászók problémamentesen felgyógyultak. Egy esetben a sérült hosszabb kórházi kezelést igényelt, de már Ő is visszatért a sportághoz. Tragikus azonban, hogy egy sporttársunkat a gyors segítség kiérkezése ellenére, nem tudták megmenteni.

A beszerzett információk alapján sajnos kimondható, hogy a balesetek három esetben megelőzhetőek lettek volna. Ennek tudatában nem lehet más célunk, mint az, hogy a jövőben ezek ne forduljanak/fordulhassanak elő. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség, illetve a Magyar Hegymászó Oktatók Kollégiumának vezetősége megelőzési célból a következő lépéseket tervezi a 2017. évben:

  • Az MHOK vezetősége felülvizsgálja a baleseteket kiváltó tényezőket, feltárja azoknak okait és megoldási javaslatot tesz, ezzel is ráirányítva a figyelmet azon szakmai hibákra, melyek a baleseteket előidézik.
  • Az MHSSZ folyamatosan figyelemmel kíséri a magyarországi, kezelő nélküli sziklamászó iskolák állapotát. Szükség esetén intézkedik a veszélytelenítésről.
  • Az MHSSZ Hegymászó Szakága a szövetség alapszabályával összhangban felülvizsgálja a természetes sziklamászóhelyeken rendezett versenyek feltételrendszerét.
  • A Fegyelmi Bizottság működési kereteinek kidolgozása, eljárási szabályzatának elfogadása, hogy a jövőben a balesetek okainak feltárásában és a konklúziók levonásában jogszerűen részt vehessen.

Ezen lépések elősegíthetik a biztonságunk fejlődését, de nem válthatjuk ki vele személyes felelősségünk szerepét! Minden sporttársunk, aki a hazai sziklamászó iskolákban mászik, figyeljen nemcsak magára, hanem a körülötte lévő sporttársakra is. Tegyetek javaslatot a hibás technikák javítására a fal alatt is, mert lehet, hogy életet menthet! Remélhető, hogy a vállalt lépések valamint a közös felelősség erősödése elősegítik, hogy a sziklamászást egyre biztonságosabb keretek közt lehessen gyakorolni hazánkban.

Keltezés: Budapest 2017.01.07.

         Kandrács Ildikó                                Bácskai Gusztáv                                              Sántha Gergő

      MHSSZ Elnöke                             Hegymászó Szakág vezetője                               MHOK vezetője