Vissza

Arco Európa-kupa: úton a második EB-kvótáért

Vályi Gergő, Fuksz Bence és Csorba Péter az újabb magyar kvótaszerzésért szállt harcba a legendás Arcóban rendezett felnőtt Európa-kupán
A magyar versenymászó válogatott háromfős különítménye Beliczky Péter edző kíséretével vett részt az idei első felnőtt nehézségi Európa-kupafordulón a legendás Arcóban. A cél az újabb kvótaszerzés volt az Európa-bajnokságra, mely felé a mászóink komoly lépést tettek. A csapatot Vályi Gergő, Fuksz Bence és Csorba Péter alkotta, Tusnády Nimród és Radics Attila érettségi vizsgáik miatt nem tudtak részt venni. Az alábbiakban következzék Beliczky Péter beszámolója és értékelése a versenyről:
Az arcói felnőtt EK-verseny előzetesen nem szerepelt a kiírásban, de az elmaradt Tyumen helyére (az ismert sajnálatos politikai okok miatt) bekerült a naptárba. Ez a fejlemény rendesen megkavarta a válogatott számára év elején felépített és jóváhagyott időrendet és eseményeket. Tudni kell, hogy idén(től) az sportmászó EB-n való részvétel nem előre kiosztott kvóta alapján megy, hanem kvalifikálni kell az erre megadott versenyeken keresztül (ezek felnőtt világkupa és Európa-kupa események). Elég bonyolult a rendszer, de a lényeg az, hogy egy-egy válogatott a sportmászó szakágakban nemenként 1-5 versenyzőt indíthat. Mivel a kvalifikációs rendszer a jobb válogatottaknak kedvez, így a kis nemzetek reálisan 1-2 helyre pályázhatnak (többek közt nekünk is ezzel kellett/kell számolni). Nem egyének kvalifikálnak, hanem a versenyenkénti elért válogatott rangsor adja a kvalifikációs létszámot. Előzetes számolás szerint úgy gondoltuk, hogy esélyesek vagyunk a férfiaknál megszerezni a kettes kvótát (11-15. helyezés a férfi válogatott európai rangsorban), de ehhez minden európai nehézségi kvalifikációs versenyen részt kell venni (Arco és majd Zsolna). Ez volt az oka, hogy végül az utazás mellett döntöttünk. Sajnos nem a legerősebb válogatottal tudtunk utazni, hiszen két oszlopos tag (Radics Attila és Tusnády Nimród) tanulmányi okok (érettségi) miatt nem tudott jönni. Az utazó csapat végül Vályi Gergő, Fuksz Bence és Csorba Péter lett. A versenyen végül az előzetes célkitűzést sikerült végrehajtani, azaz reális eséllyel számolhatunk majd a júliusi zsolnai megmérettetés után a 11-15. helyezésre a férfi nehézségi rangsorban, ezáltal a két fős kvótában. A versenyen a válogatott a 14. helyezést érte el, így 53 ponttal gazdagodtunk. Amennyiben a zsolnai verseny hasonló vagy egy picit jobb lesz, úgy szinte garantált az előzetesen kalkulált eredmény. Vályi Gergő végül 23., Fuksz Bence 45., Csorba Péter 48. lett. Kicsit keserű az, hogy nem sikerült az egyéni középdöntő, mert az EK versenyeken nem a megszokott 26, hanem csak 20 fős a létszám, így Vályi Gergő kevéssel, de lemaradt róla. Viszonyításként megjegyezném, hogy az egyik selejtezős útban (kék) Gegének 27+ volt az eredménye és amennyiben sikerül uralni a fogást, akkor már középdöntős lett volna (és a válogatott is legalább a 11. pozíciót kapta volna)...sajnos ez nem jött össze. Az utak meglehetősen nehezek voltak, amit jelez az is, hogy sem a selejtezőben (2 út), sem az elődöntőben, és végül a döntőben sem született TOP mászás senkitől sem. Az útépítők nem finomkodtak, hiszen a nevezettek között többek között olyan neveket lehetett találni, mint pl. Stefano Ghisolfi, Domen Skofic, Martin Stranik, Nicolas Collin, Simon Lorenzi. Azt tapasztaltuk, hogy nem elég két erőset mászni a selejtezős utakban, hanem az egyikben kell legalább az extra is. Ezt a számok is alátámasztják, mert mindkét útban sikerült világsztárokkal azonos vagy akár jobb mászást is produkálni, de ők a másik útban tudták hozni az extrá, sajnos mi még nem. Természetesen ezen kívül kis mászás is volt sziklán 7a-8a+ közötti utakon.
A válogatott következő felnőtt Európa-kupa szereplése a szlovákiai Zsolnán, július 16-17-én lesz.