V. Ba-Rock Boulder Magyar Kupa

Nemzetközi színvonalú utakon zajlott a hétvégi Ba-Rock Boulder Magyar Kupaforduló

Örültünk, hogy ismét versenyhangulat töltötte be a termet, annak ellenére, hogy a hétköznapokat is imádjuk. A döntés nem volt egyértelmű, amikor két héttel a verseny tervezett időpontja előtt Ervin nekünk szegezte a kérdést, hogy „Mehet-e élesben a dolog, elkezdtél-e már szervezkedni?”. A coviddal mi lesz, bírókkal mi lesz, helyszíni stáb hogy lesz? – ehhez hasonló kérdések csapongtak.

Ennek ellenére hamar megszületett a kiírás, ahonnan már csak előre kellett menni meglehetősen erős tempóban, hogy valóban rendben is menjenek a dolgok. Patkányék vállalták az útépítést, amit sikerült hibátlanul hozniuk. A feladatok – eltekintve a szövetség Anatomic elemeitől – saját készletből voltak felépítve idén is, beleértve a döntő utakat is.

A versenyen összesen 108 felnőtt és 52 gyermek vett részt a szokásos kategóriákra bontva

A verseny egyetlen kategóriájában sem lett holtverseny, és a kevésbé tapasztalt versenyzők is számos bouldert tudtak topolni, sőt a négy könnyű mini bouldernek köszönhetően gyereksírást sem lehetett hallani, ami igen ritka a versenynapokon

V. Ba-Rock Boulder Magyar Kupa

Összességében úgy érezzük, hogy sikerült egy jó hétvégét összehozni, bár lehet, hogy a kritikusabb észrevételek nem értek el hozzánk : )

A versenyen összesen 108 felnőtt és 52 gyermek vett részt a szokásos kategóriákra bontva. Örültünk, hogy több helyi pici is vállalta a megmérettetést, és sikerült dobogóra is állniuk. A legnagyobb érdeklődést természetesen a nyílt döntő jelentette nálunk is. A selejtező után, de a döntő előtt sajnos Kerry Ella megsérült, így ő éppúgy visszalépett a döntőtől, mint tavaly Farkas Tomika. Reméljük, hogy ebből azért nem lesz hagyomány nálunk…

A női döntő során Bognár Nóri a második úton egy bétával elég hamar topolt, majd a negyedik utat is mászva top próbákkal nyerte a versenyt Lengyel-Mitzl Jázmin előtt.

Riesing Eszti flash-elte a negyedik utat, amivel a bronzérmet biztosította be magának. A srácoknál a döntő mezőnye a lassan már megszokott névlistát hozta, a különbségek azonban itt nagyobbak voltak. Tusnády Nimród mindegyik utat topolva magabiztos előnnyel vitte el az első helyet Vályi Gege és Farkas Tomika előtt. A nyílt kategória első helyezettjei az EVOLV-nak köszönhetően egy-egy crash paddel lettek gazdagabbak.

Reméljük, hogy jövőre tudjuk hozni ugyanezt a színvonalat mind szakmailag, mind hangulatban, és szombat este a mostaninál is többen lesznek velünk a helyszínen.

V. Ba-Rock Bouder Magyar Kupa

“Azt hiszem ez az eddigi legsűrűbb versenyszezonom, ami fizikailag és mentálisan is leterhelt. Főleg pár sérülés miatt nem akartam túlhajszolni magam ezen a versenyen, inkább csak élvezni szerettem volna. Még az általam nem túlságosan kedvelt slabeket is megpróbáltam kihívásként felfogni. A másik célom az volt, hogy kreatív legyek… úgy gondolom mindkettő összejött. A megfelelő hozzáállásomat pedig siker koronázta aminek nagyon örülök” – mesélte a női győztes, Bognár Nóra.

A női boulder Magyar Kupa összetettjét Kerry Ella vezeti 325 ponttal, mögötte a második helyen Riesing Eszter áll 296 ponttal. A harmadik jelenleg Lengyel-Mitzl Jázmin 280 ponttal, mostani győzelmével pedig már közvetlenül ott van mögötte Bognár Nóra 275 ponttal.

V. Ba-Rock Boulder Magyar Kupa 2021

“A múlt hétvégi Magyar Kupán előzetesen nem volt túl sok motivációm versenyezni. Most inkább a sziklamászáshoz van kedvem, és próbálok annyit is mászni sziklán, amennyit csak tudok. Ebből kifolyólag a selejtező eredményem is ezt tükrözte. Viszont a döntő előtt úgy döntöttem, mászni fogok egy jót, és élvezni fogom. Az utak szerintem eléggé jóra sikerültek, nemzetközi színvonalúak voltak. Ez volt az első boulder Magyar Kupa győzelmem, aminek eléggé örültem, többek között azért, mert sikerült élveznem is a mászásomat” – mesélte a férfi győztes, Tusnády Nimród.

A férfi boulder Magyar Kupa összetettjében rendkívül szoros az állás az élen, ugyanis az első három versenyzőt mindössze 16 pont választja el. Az élen Vályi Gergő áll 325 ponttal, mögötte Farkas Tamás 316, majd Tusnády Nimród 310 ponttal.

V. Ba-Rock Boulder Magyar Kupa 2021