Jelentkezési felhívás a Magyarország területén megvalósítható „vasalt utak” létrehozására és sziklamászó iskolák felújítására és bővítésére

A jelentkezési felhívás célja a Magyarországon egyre növekvő népszerűségnek örvendő szabadidősportként, illetve aktív turisztikai tevékenységként funkcionáló új via ferrata utak (magyarul: vasalt utak) létrehozása és meglévő sziklamászó iskolák felújítása és bővítése, illetve újak létrehozása egy erre irányuló program (Program) révén.

A vasalt utak olyan sziklás területen kiépített út, amelyen előzetesen felszerelt fémkábelek és esetlegesen létrák, lépcsők és hidak segítik az előrehaladást.

A hazai sziklamászó iskolákban a sportmászóutak biztosítása, sziklába elhelyezett biztosítási pontokkal, úgynevezett „nittekkel” és ereszkedést biztosító „stand” -okkal vannak kiépítve.

A javuló életszínvonal, valamint az érezhető szemlélet- és értékrend-váltás okán reneszánszát élő természetjárás keretében egyre több intenzív élményt adó, természetben űzött aktivitás jelenik meg, mint például a teljesítménytúrázás, a geocaching, a túrakerékpározás, a vasalt utak mászása és a sziklamászás.

Az eddig megépült magyarországi vasalt utak legnagyobb része európai uniós és hazai társfinanszírozási forrásból jött létre. E vasalt utak népszerűek, keresettek, ám korlátozott kapacitásúak. Ezt a hézagot hivatott kitölteni az a lehetőség, amire az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos (a továbbiakban: Kormánybiztos) immáron harmadik alkalommal kéri fel a szövetségünket. A 2019-ben kezdődött program évente ad lehetőséget új vasalt utak létesítésére. 2019-ben négy, míg 2020-ban két helyszínen épülhetnek meg az új útvonalak, mintegy 3500 méter hosszúságban, 205 millió Ft értékben. Ebből négy helyszín Észak – Magyarországra koncentrálódik, amely valamennyire ellensúlyozni tudja a korábbi Észak – Dunántúli középhegység koncentrálódást.

2021-ben a vasalt utak felhívás elnyerésére, 60 millió Ft áll rendelkezésre a jelentkezőknek.

A sziklamászó iskolák kialakítása és felújítása eddig többnyire magán, sportegyesületi és MHSSZ forrásokból valósultak meg. A sziklamászás biztonságának és a mászóélmény növelésének érdekében, a rendszeres felújítás és bővítés finanszírozásához szintén indokolt az állami szerepvállalás. 2020-ban először nyílt lehetőségünk arra, szintén a Kormánybiztos jóvoltából, hogy a jelenlegi 58 sziklamászó iskolából 17 helyszínen, teljesen megújulhattak, vagy újonnan kiépülhettek mászóhelyeink, 30 millió Ft értékben, 11 egyesületünknek adva ezzel munkalehetőséget. A nemzeti parkokkal közösen együttműködve országosan 35 mászóhelynek történt meg a bejárása, és az egyeztetés a mászóhelyek használhatóságát illetően.

2021-ben, szintén 30 millió Ft a sziklamászóiskolák felújítására, vagy kiépítésére szánt felhívás keretösszege, melyre az Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség 2021-ben érvényes tagsággal rendelkező tagegyesületei jelentkezhetnek.

A jelentkezési felhívás teljes szövege az alábbi ablakban olvasható (lapozható, letölthető pdf formátum), továbbá erre a linkre kattintva is letölthető. A szükséges beadandó dokumentumokért görgessetek a lap aljára!

2021 Jelentkezési_felhivas_2021_VU_Szikla_

Jelentkezési felhívás
Jelentkezési adatlap vasalt utak
Jelentkezési adatlap sziklamászó iskolák
ÉMI-TÜV üzembehelyezést megelőző műszaki felülvizsgálat eljárásrendje
Megvalósítási és üzemeltetési terv vasalt utak
Megvalósítási és üzemeltetési terv mászóiskolák
Nyilatkozat a jelentkezésről
Nyilatkozat a közbeszerzésről
A vasalt utak és a természetvédelem
VASALT UTAK_TÜV

A jelentkezési dokumentációt elektronikus úton szükséges benyújtani az alábbi e-mailcímeken:

vasaltutak [kukac] mhssz [pont] hu
Beadási határidő: 2021. március 15.

sziklamaszoiskola [kukac] mhssz [pont] hu
Beadási határidő: 2021. február 15.