"Adrspach 2016" - Farkas Tamás élménybeszámolója
Tamás, mint mászó(nagykövet) vett részt az Erasmus+ projekt egy hetes adrspachi táborában. Fogadjátok szeretettel beszámolóját!
Adrsprach
Szeptember végén, a „Climbing for everybody” Erasmus+ program keretében, egy hetet töltöttünk el a Cseh homokkő-paradicsomok egyikén, Adrspachon és környékén. 15-en voltunk magyarok, és nagyjából ekkora csapattal jöttek még horvátok, olaszok, szlovákok, szlovének és a rendező csehek. A program célja, hogy a mászás fejlesztésén és népszerűsítésén dolgozzon az egybegyűlt kis társaság. Menete, hogy 2018-ig félévente lesz egy ilyen esemény, a résztvevő országokban, kivéve nálunk. Tudjátok, sok mindent nem tudnánk mutatni itthon sziklák vagy hegyek terén. Minden delegáció három csoportra van osztva: szakértők, edzők/oktatók és mászók. Nekem, mint mászónak, két fő feladatom volt: megismerkedni a helyi mászó stílussal, és építeni a nemzetközi kapcsolatokat. Bár nem igazán mondanám ezeket feladatnak, inkább szórakozásnak, a mászás új és élvezetes volt, a résztvevők pedig nagyon jó fejek! Nem mellékes, hogy egyikük-másikuk elég nagy tudással rendelkezett.
Megérkezésünk estéjén, a helyi stílus legjobb képviselője, Alesak tartott nekünk egy kis prezentációt a helyi mászásról, etikáról, biztosítási lehetőségekről. Felkészített minket, hogy nagyok lesznek a köztestávok, ha egyáltalán lesznek, ezért csomóékeket, homokóra fűzéseket érdemes használni a biztosítás kiegészítéséhez. Az általunk ismert és használt fémeszközök (ék, friend, stb) használata tilos az itteni stílusban! Ezt már csak fűszerezte, hogy a magnézia használata sem engedélyezett. Bár ez kezdi megosztani a helyi erőket is, úgy néz ki a dolog, hogy a nehéz, áthajló, kis fogásos táblákon már szinte mindenki ziázik. Az előadás után be kellett osztani magunkat nehézségi szint szerint különböző vezetőkhöz, akik a másnapi mászásunkat koordinálták. Kérdés nélkül Dáviddal (Czegel), és Döncivel (Stark) beírtuk magunkat Alesakhoz.
Másnap Alesak azzal kezdte, hogy egy repedésen felszólózott 12 métert, majd ott elkezdett pakolászni csomóékeket, utána pedig felment a maradék 10 méteren köztes rakás nélkül. Páran a csapatból másztak utána másodban, több-kevesebb sikerrel. Mivel sokan voltunk az útra, Döncivel megpróbáltunk felhernyózni egy teljes testes repedésen (offwidth repedés) , de mikor már 3 perce a repedésben gyötrődtünk, és még félúton sem voltunk az első gyűrűig, mind a ketten jobbnak láttuk visszahernyózni a földre. Alesak kevesebb, mint 1 perc alatt felaraszolt a gyűrűig, és berakta nekünk top-rope. Ezek után átmentünk egy 30 méteres úthoz, aminek az első fele egy egyre szűkülő kémény volt. „Őrült” cseh barátunk ismét úgy döntött, hogy 10 méter alatt ciki lenne rakni bármilyen biztosítást, ezért 15 méteren körbefűzte a kéményben lévő fát, majd folytatja az útját. A kéményből kiszállás után, egy pozitív reibung táblára ért. Itt már voltak gyűrűk is! 2 db 15 méteren! Másodban, a kéményen nekem használnom kellett a fát is. A terpesztéshez még nyújtanom kell egy kicsit. A reibung már nem volt különösebb kihívás, de Ales szerint ott volt a kunszt. Ezek után, vezetőnk megkönyörült rajtunk, látván, hogy nem igazán kéne még nekünk repedést és kéményt előre mászni. Mutatott két utat, amikbe fogások is voltak, és 5-6 méterenként gyűrű. Az egyik IXa-s fokozatú volt, sikerült „on sight” abszolválni. Persze ebben is, ha a kunsztból kiesel, a föld felett 2-3 méterre fog meg a kötél - mondta Alesak, aki már maga is próbálta ezt az élményt. A másik Xa-ra lett fokozva, véleményem szerint francia skálán egy jó 8a-8a+-t érdemelne, nem volt egyszerű feljutnom a standjába. Nap végén Alesak ajánlott még egy utat, amit eddig nem mászott, de szeretné megpróbálni. Egy repedéssel indult, úgyhogy előre is engedtem. Jól tettem, mert még ő is esett benne egyet, egy előre elhelyezett csomóékbe. A repedés utáni áthajló táblába viszont beletört a bicskája. Lejött, jelezte - ez az én köröm! A repedésen top-rope sem volt esélyem felmenni, úgyhogy egy kis idő után, inkább felhúztam magam a táblarészhez. Na, itt beindult a móka! A hely szelleméhez mérten a kunszt a következő gyűrűnél volt. Estem is három-négy 10 métereset, aztán mikor már kezdtem megszokni, rájönni, hogy nem is veszélyes ez, nyugodtabb tudatállapotban át tudtam mászni a kérdéses részt. Voltak még utána is kunsztos részek, de sikerült feljuttatni a kötelet a torony tetejére.
Az első nap tehát megadta számunkra az alaphangulatot és tiszteletet a hely iránt. Este a szálláson többiek arról számoltak be, hogy milyen jó kis repedéseket másztak, és hogy mennyi mindent tanultak a vezetőiktől. Kissé becsapottnak éreztük magunkat, de a következő napokban kiderült, hogy nem ártott az első napi pofon, és a relatíve könnyebb fokozatokban Dávid, Dönci, és én is el tudtunk mozogni előre. A túra végére alap szintű gyakorlottságra tettünk szert a saját biztosítópontok berakásában.
A többi napon, Adrspachon kívül másztunk még Bromovban, Krizovy Vrch-n, és Teplicke skaly-n, és voltak, akik több nap is elmentek boulderezni Ostas-ra. Ez utóbbi volt talán a leglenyűgözőbb a hatalmas, kompakt falakkal, és hihetetlen fogáskészlettel.
A túra szám szerinti legnehezebb megmászása számomra egy IXc-s út „on sight”-ja volt, ami a helyi viszonylatban sportútnak nevezendő. 25 méteren van négy gyűrű, így a kunsztokból kiesve nem pattansz a földön, az biztos. Azon a napon próbáltam egy Xc-t is (francia skálán egy könnyebb 8b-nek mondanám), amit első próbára átmozogtam, másodikra majdnem beakadt, de végül sajnos nem sikerült. Utána, már nem tértem vissza rá. A többi nap, szintén sportosabb nittelésű, áthajló, táblás utakon „on sight”-oltam pár utat, IXb-ig.
De bevallom, az igazán kalandos élményeket a 10 méteres „run out”-ok, a magasan lévő első gyűrűk, és a saját biztosítású repedések adták. Ahol volt rá lehetőség, megpróbáltam saját cuccokat rakosgatni a biztosításhoz, de volt ahol érdemesebb volt inkább csak felfele haladni, és nem törődni a - mi van, ha esek! - gondolattal.
Ezek az élmények adták a hely „sav”-át. „Bors”-át pedig a hihetetlen formavilág, ami más kőzeteken nem lehetséges. Ergonomikus lyukak, reibungok, látszólag semmilyen lépések, de mégis jók a tapadás miatt, kerekded élek és repedések, kémények, és még sorolhatnám. Én mindenkit csak bátorítani tudok, hogy menjen és nézze meg magának milyen a homokköves mászás!
Érdemes pár szót ejteni a szociális részéről a mászótábornak. Sikerült jól összebarátkoznunk az olaszokkal, horvátokkal és a csehekkel. Megtudtuk a horvátoktól, hogy náluk az „outdoor” szolgáltatásokra egy elég komoly rendszer épült már ki, de a sportmászóedzés és a versenyzés még rosszabb helyzetben lehet, mint nálunk. A cseheknél már vannak edzők egyes helyeken, de azért sokan csak maguk kontójára találnak ki gyakorlatokat. Az olaszoktól nem sok mindent tudtunk meg ebben a témában, mivel inkább hegy orientált emberkék jöttek tőlük. De nagyon jól lehetett velük bulizni! Az egyik este összeállt három cseh főszervező zenélni, köztük Petr Resch is, akinek a nevével a Petrohrad-i kalauzban lehet találkozni, ahol számos olyan kisfogásos bouldert nyitott, amire én azt hinném, hogy nem is lehet ott felmenni. Azon kívül, hogy 8C-s bouldert is tudhat maga mögött, kiderült a hegedűt is igen jól forgatja végtelenül erős keze között. Egy másik este egy rock bandát hívtak, akik egész jól játszották a Red Hot Chili Peppers és Pink Floyd számokat, és mondhatom, mindenki kitett magáért a buliban! Az utolsó estére már annyira összekovácsolódott a banda, hogy teljesen nemzetközi bandákban dumálgattunk egészen hajnalig.
Az egyik este kicsit dumálgattam az egyik szlovén managerrel, aminek az lett a folyománya, hogy Bubb Ferivel közösen leülhettünk a szlovén hegymászószövetség egyik fejesével beszélgetni egy kicsit. A téma az volt, hogy meg lehet-e oldani, hogy induljon náluk egy mászóedzői kurzus angolul, vagy esetleg lefordítsák az írott tananyagukat angolra. Az érdeklődésem oka, hogy a sportmászásban elért eredményei Szlovéniának igen kiemelkedőek. Ez részben abból fakad, hogy nagyon jó edzőik vannak, illetve jó az edzői képzésük. A szlovén TF-en lehet valakiből diplomás sportmászóedző. A válasza az volt a fickónak, hogy biztosan megoldható, de ehhez az első lépés, hogy a szövetség nevében írjunk egy levelet arról, hogy mit szeretnénk, és nálunk hogyan néz ki a mászó oktatási rendszer. Úgy hiszem, mindenki egyetért, hogy élnünk kell ezzel a lehetőséggel!
Egy szó, mint száz! Összességében a túra minden szempontból jól sikerült, megismerkedtünk a cseh homokköves mászással, és olyan kapcsolatokra tettünk szert, ami építheti a magyar mászást!
Köszönjük a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségnek a szervezést és támogatást!
Másnap Alesak azzal kezdte, hogy egy repedésen felszólózott 12 métert, majd ott elkezdett pakolászni csomóékeket, utána pedig felment a maradék 10 méteren köztes rakás nélkül. Páran a csapatból másztak utána másodban, több-kevesebb sikerrel. Mivel sokan voltunk az útra, Döncivel megpróbáltunk felhernyózni egy teljes testes repedésen (offwidth repedés) , de mikor már 3 perce a repedésben gyötrődtünk, és még félúton sem voltunk az első gyűrűig, mind a ketten jobbnak láttuk visszahernyózni a földre. Alesak kevesebb, mint 1 perc alatt felaraszolt a gyűrűig, és berakta nekünk top-rope. Ezek után átmentünk egy 30 méteres úthoz, aminek az első fele egy egyre szűkülő kémény volt. „Őrült” cseh barátunk ismét úgy döntött, hogy 10 méter alatt ciki lenne rakni bármilyen biztosítást, ezért 15 méteren körbefűzte a kéményben lévő fát, majd folytatja az útját. A kéményből kiszállás után, egy pozitív reibung táblára ért. Itt már voltak gyűrűk is! 2 db 15 méteren! Másodban, a kéményen nekem használnom kellett a fát is. A terpesztéshez még nyújtanom kell egy kicsit. A reibung már nem volt különösebb kihívás, de Ales szerint ott volt a kunszt. Ezek után, vezetőnk megkönyörült rajtunk, látván, hogy nem igazán kéne még nekünk repedést és kéményt előre mászni. Mutatott két utat, amikbe fogások is voltak, és 5-6 méterenként gyűrű. Az egyik IXa-s fokozatú volt, sikerült „on sight” abszolválni. Persze ebben is, ha a kunsztból kiesel, a föld felett 2-3 méterre fog meg a kötél - mondta Alesak, aki már maga is próbálta ezt az élményt. A másik Xa-ra lett fokozva, véleményem szerint francia skálán egy jó 8a-8a+-t érdemelne, nem volt egyszerű feljutnom a standjába. Nap végén Alesak ajánlott még egy utat, amit eddig nem mászott, de szeretné megpróbálni. Egy repedéssel indult, úgyhogy előre is engedtem. Jól tettem, mert még ő is esett benne egyet, egy előre elhelyezett csomóékbe. A repedés utáni áthajló táblába viszont beletört a bicskája. Lejött, jelezte - ez az én köröm! A repedésen top-rope sem volt esélyem felmenni, úgyhogy egy kis idő után, inkább felhúztam magam a táblarészhez. Na, itt beindult a móka! A hely szelleméhez mérten a kunszt a következő gyűrűnél volt. Estem is három-négy 10 métereset, aztán mikor már kezdtem megszokni, rájönni, hogy nem is veszélyes ez, nyugodtabb tudatállapotban át tudtam mászni a kérdéses részt. Voltak még utána is kunsztos részek, de sikerült feljuttatni a kötelet a torony tetejére.
Az első nap tehát megadta számunkra az alaphangulatot és tiszteletet a hely iránt. Este a szálláson többiek arról számoltak be, hogy milyen jó kis repedéseket másztak, és hogy mennyi mindent tanultak a vezetőiktől. Kissé becsapottnak éreztük magunkat, de a következő napokban kiderült, hogy nem ártott az első napi pofon, és a relatíve könnyebb fokozatokban Dávid, Dönci, és én is el tudtunk mozogni előre. A túra végére alap szintű gyakorlottságra tettünk szert a saját biztosítópontok berakásában.
A többi napon, Adrspachon kívül másztunk még Bromovban, Krizovy Vrch-n, és Teplicke skaly-n, és voltak, akik több nap is elmentek boulderezni Ostas-ra. Ez utóbbi volt talán a leglenyűgözőbb a hatalmas, kompakt falakkal, és hihetetlen fogáskészlettel.
A túra szám szerinti legnehezebb megmászása számomra egy IXc-s út „on sight”-ja volt, ami a helyi viszonylatban sportútnak nevezendő. 25 méteren van négy gyűrű, így a kunsztokból kiesve nem pattansz a földön, az biztos. Azon a napon próbáltam egy Xc-t is (francia skálán egy könnyebb 8b-nek mondanám), amit első próbára átmozogtam, másodikra majdnem beakadt, de végül sajnos nem sikerült. Utána, már nem tértem vissza rá. A többi nap, szintén sportosabb nittelésű, áthajló, táblás utakon „on sight”-oltam pár utat, IXb-ig.
De bevallom, az igazán kalandos élményeket a 10 méteres „run out”-ok, a magasan lévő első gyűrűk, és a saját biztosítású repedések adták. Ahol volt rá lehetőség, megpróbáltam saját cuccokat rakosgatni a biztosításhoz, de volt ahol érdemesebb volt inkább csak felfele haladni, és nem törődni a - mi van, ha esek! - gondolattal.
Ezek az élmények adták a hely „sav”-át. „Bors”-át pedig a hihetetlen formavilág, ami más kőzeteken nem lehetséges. Ergonomikus lyukak, reibungok, látszólag semmilyen lépések, de mégis jók a tapadás miatt, kerekded élek és repedések, kémények, és még sorolhatnám. Én mindenkit csak bátorítani tudok, hogy menjen és nézze meg magának milyen a homokköves mászás!
Érdemes pár szót ejteni a szociális részéről a mászótábornak. Sikerült jól összebarátkoznunk az olaszokkal, horvátokkal és a csehekkel. Megtudtuk a horvátoktól, hogy náluk az „outdoor” szolgáltatásokra egy elég komoly rendszer épült már ki, de a sportmászóedzés és a versenyzés még rosszabb helyzetben lehet, mint nálunk. A cseheknél már vannak edzők egyes helyeken, de azért sokan csak maguk kontójára találnak ki gyakorlatokat. Az olaszoktól nem sok mindent tudtunk meg ebben a témában, mivel inkább hegy orientált emberkék jöttek tőlük. De nagyon jól lehetett velük bulizni! Az egyik este összeállt három cseh főszervező zenélni, köztük Petr Resch is, akinek a nevével a Petrohrad-i kalauzban lehet találkozni, ahol számos olyan kisfogásos bouldert nyitott, amire én azt hinném, hogy nem is lehet ott felmenni. Azon kívül, hogy 8C-s bouldert is tudhat maga mögött, kiderült a hegedűt is igen jól forgatja végtelenül erős keze között. Egy másik este egy rock bandát hívtak, akik egész jól játszották a Red Hot Chili Peppers és Pink Floyd számokat, és mondhatom, mindenki kitett magáért a buliban! Az utolsó estére már annyira összekovácsolódott a banda, hogy teljesen nemzetközi bandákban dumálgattunk egészen hajnalig.
Az egyik este kicsit dumálgattam az egyik szlovén managerrel, aminek az lett a folyománya, hogy Bubb Ferivel közösen leülhettünk a szlovén hegymászószövetség egyik fejesével beszélgetni egy kicsit. A téma az volt, hogy meg lehet-e oldani, hogy induljon náluk egy mászóedzői kurzus angolul, vagy esetleg lefordítsák az írott tananyagukat angolra. Az érdeklődésem oka, hogy a sportmászásban elért eredményei Szlovéniának igen kiemelkedőek. Ez részben abból fakad, hogy nagyon jó edzőik vannak, illetve jó az edzői képzésük. A szlovén TF-en lehet valakiből diplomás sportmászóedző. A válasza az volt a fickónak, hogy biztosan megoldható, de ehhez az első lépés, hogy a szövetség nevében írjunk egy levelet arról, hogy mit szeretnénk, és nálunk hogyan néz ki a mászó oktatási rendszer. Úgy hiszem, mindenki egyetért, hogy élnünk kell ezzel a lehetőséggel!
Egy szó, mint száz! Összességében a túra minden szempontból jól sikerült, megismerkedtünk a cseh homokköves mászással, és olyan kapcsolatokra tettünk szert, ami építheti a magyar mászást!
Köszönjük a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségnek a szervezést és támogatást!