Kaukázus: Tetnuld 2015 Expedíció
Szeptember 18-án indul útnak Grúziába a Debreceni Kárpát Egyesület tagjaiból álló Tetnuld 2015 Expedíció, melynek célja a Kaukázus 11. legmagasabb csúcsának, a 4858 m magas Tetnuldnak a meghódítása.
Szeptember 18-án indul útnak Grúziába a Debreceni Kárpát Egyesület tagjaiból álló Tetnuld 2015 Expedíció, melynek célja a Kaukázus 11. legmagasabb csúcsának, a 4858 m magas Tetnuldnak a meghódítása.
Július 29-én indul a Magyar Nun 2015 Expedíció. A NUN Indiában, Dzsammu és Kasmír területén fekszik, a Himalájához tartozik.
Kinizsi Napok rendezvény keretein belül augusztus 1-2.
Tiboldi András keze munkája révén megújult a Szövetség Logója. Köszönjük András munkáját. Közeljövőben új arculattal és funkcionálisabb, informatívabb honlappal találkozhattok majd!
Kedves Tagság! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a szakma által régen várt megállapodást sikerült megkötni hazánk egyik kiemelkedő egyesületével a HSZJSE-vel.
Elutazott a K2-expedíció két tagja, Varga Csaba és Suhajda Szilárd (MNO)
Kedves Versenyzők, Érdeklődők! Erre az oldalra folyamatosan töltjük fel az eddigi hazai versenyeredményeket , illetve hamarosan a Magyar Kupa állása is itt lesz elérhető. Elsőként az 5.
Erőss Zsoltra és Kiss Péterre, akik két éve, 2013. május 20-án érték el a Kancsendzönga csúcsát, majd a tragikusan végződött leereszkedés során az életükért küzdve is példát mutattak bajtársiasságból.
Magyar Hegy-és Sportmászó Szövetség A Magyar Hegy-és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) nyílt pályázatot hirdet egyéni alkotók számára logójának és arculatának megújítására.
Tisztelt Sporttársak! A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSz) 2015. évi tisztújító Közgyűlését 2015. január 31-én (szombat) 10. 00. órára hívja össze az elnökség.