Rigó Áron beszámolója az Erasmus+ "Climbing for Everybody" tátrai találkozójáról!
Szubjektív videókkal!!
Június eleje volt, amikor utolsó pillanatban felszabadult egy hely a „Climbing for Everybody” project magyar delegációjában. Ez alkalommal a csapat Szlovákiába, a Magas-Tátrába tartott, amely második megállójaként szolgált az amúgy 5 helyszínen megforduló nemzetközi mászó találkozónak! A program célja, hogy a mászás fejlesztésén és népszerűsítésén dolgozzanak 6 ország aktív mászói és szervezői. Hirtelen azon kaptam magam, hogy én is a csapat tagjaként fogom képviselni a magyar mászókat és segíteni a szövetség munkáját! El is jött az indulás hétvégéje. Szombaton, vonattal meg is érkezett a horvát delegáció, akiknek szerveztünk egy sörözéssel egybekötött kis kalandozást Budapesten. Mivel másnap reggel érkeztek az olaszok is hozzánk, hogy közös busszal induljunk neki a Tátrának, ezért mindenki korán próbált vízszintesbe kerülni. Ebből, mint másnap kiderült, az lett, hogy a horvátok a szállásukon, a Monkey-ban folytatták a sörözést és a boulderezést, amíg mi Tamással megostromoltuk a pesti éjszakát. Másnap reggel frissen, üdén, az olasz ragazzikkal felvértezve, ténylegesen is megkezdtük az egy hétig tartó „kapcsolatépítést”!
foto: Kruno Popovic; Poprádi-tó
Kiutazásunk alatt derült ki, hogy Czégel Dávid társunk éppen a szülinapját ünnepli, ezért megérkezésünk pillanatában nemcsak a Tátrára, hanem az Ő egészségére is koccintottunk Tátra teával. Poggyászainkat leadva a szlovák erőknek, megkezdtük hangulatos kis sétánkat a Poprádi-tónál lévő szállásunkhoz. Engem már a völgy bejáratánál is elragadott az izgalom, ami csak növekedett, ahogyan egyre közelebb kerültem a sziklafalakhoz. Tudni kell, hogy a Magas-Tátra gránit falainak meghatározó részét tradícionális (clean) biztosítási technikával másszák, ami azt jelenti, hogy saját magad helyezed el a biztosító eszközöket. Így az ékek, friendek és kötéltechnika helyes használata elengedhetetlen a biztonságos és akadálytalan mászáshoz. Habár több kötélhosszas tapasztalattal már rendelkeztem, ilyen „tiszta” stílusban még nem volt alkalmam mászni, legfőképp nem grániton, ezért volt bennem némi kezdeti izgalom. A Poprád tavi ház kiadós vacsorája után megkaptuk Igor Kollertől a kezdeti eligazítást a heti programról és a mászási lehetőségekről, majd korán pihenősre is vettük a figurát, a másnapi mászás érdekében.
Első mászónap
Másnap reggel Jármai Gergővel és egy horvát partival vetettük neki magunkat az Omladék-völgy boulder tengerének, hogy annak is a végében megmásszuk az impozáns Sárkány-fal repedésrendszereit. Általában nagyon céltudatos vagyok és szeretem magam választani az útjaimat, de jelen esetben, Gergőre bíztam magamat, így a Plškova cesta 6- R2 nehézségű útnak álltunk neki. A program szellemében társakat cseréltünk, így alakult, hogy Tonival fogtam neki az útnak. Amikor ráléptem a sziklára, éreztem, ahogy a kristályos, érdes gránithoz, majdhogynem ragad a cipőm talpa. Innentől kezdve, egészen az utolsó méterekig magabiztosan pakolgattam végtagjaimat és friend-jeimet a repedésekbe. Első tapasztalásra azt kaptam a Tátrától, amire vágytam oly régóta. Hosszú, élvezetes, kötélhosszak, repedések, alsós traverzek, sarkok, bevágások, kémények mindenféle formában és méretben. Micsoda élmény volt az első mászás! Tonival nagyon hamar közös nevezőn voltunk. Mivel ő nem bízott még annyira magában, nekem adta az előmászás lehetőségét, amit örömmel fogadtam. Az utolsó hosszt elérve, meggyőztem, hogy itt az idő, hogy átvegye végre a vezetést. Sikerült a legkényelmetlenebb kéménybe belezavarni! Miután végeztünk a mászással, a völgyben visszafelé sétálva, telítve az éppen szerzett új impulzusokkal, alig vártam, hogy másnap ismét mászhassak. Az esti hidratálás alatt Dáviddal könnyedén meggyőztük Kandrács Ildit, hogy csatlakozzon bohém párosunkhoz.
Második mászónap
Egyesítve erőinket, jókat beszélgetve, eltévedésekkel tarkítva megérkeztünk a szállással szemben elhelyezkedő Ostrava falrészhez, ami a szlovák normák szerint épített többköteles sportmászó szektor. Ez azt jelenti, hogy a nehezebb hosszak rendszerint „ki vannak nittelve”. Mi hallgatva szlovák vendéglátóinkra a Dieskova (7-) nevű klasszikus utat választottuk. Mivel Dávid nem preferálja a trad stílust, én meg élek-halok ha magam pakolgathatom a fémet, ezért megegyeztünk, hogy a clean részeket én vezetem, a kiépített hosszakat meg Ő. Ez végül nem jött össze és én másztam a szögekkel és bent hagyott ékekkel és friendekkel teli nehezebb részeket és Ő mászta előre a tiszta és mellé pszihés kötélhosszakat. Jól működött a hármas parti Ildinek köszönhetően, aki miközben élvezte bohókás párosunkat, anyai szemével figyelte kisebb hibáinkat és kijavította őket. A Dieskova 4. kötélhossza egyszerűen fergeteges! Egy kb 20 méteres, (7-)-os egyenes sarok bevágás, amit piaz technikával vagy akár jammelve is ki lehet mászni! Végtelenül élvezetes volt a mászás, de egy dolog kicsit bökte a csőrömet. Sok volt a beszorult instant friend az útban, ami megkönnyíti a mászó dolgát. Mászás közben örültem neki, de így utólag úgy érzem, hogy nem keveset vett el az élményből. Megfogadtam, hogy ha legközelebb a Tátrában mászok, nem fogom használni mások biztosítási pontjait, csak ha nincs más lehetőségem. Az út végével a napomnak még jócskán nem volt vége. Dávid egy éket annyira jól elrakott egy repedésbe, hogy Ildi szabad kézzel nem tudta másodmászóként kiszedni, így mondtuk neki, hogy ereszkedésnél majd kiszedjük. Gondoltam nem nagy ügy, majd én simán kioperálom onnan. Ebből az lett, hogy beleereszkedve az alattunk elhelyezkedő standba, mászhattam vissza, pruszikkal biztosítva magamat sréhen jobbra, ami –belegondolva - elég merész dolog volt. A fal aljába érve, Ildi azzal fogadott, hogy talált nekem egy partnert a Carpe Diem (8-) nevű úthoz, amit Dáviddal akartunk mászni, de Ő időközben demotiválódott a sok repedés és trad mászás után. Mint kiderült, az emberünk Vlado, maga nyitotta az utat, így hát nem volt hátra más, mint előre! Elmondta, hogy melyik a legnehezebb rész és már kötöttem is be magamat. Gyönyörű első kötélhossz! Vékony, jobbra tartó repedések jellemezték, amiket balra tartó traverzek kötöttek össze. Ezek a traverzek nagyon pontos lábtechnikát és intuíciót igényeltek, hogy OS lehessen mászni. Sajnos a 40m-es hossz végére, amikor már tényleg csak 1-2 mozdulat volt, elfogyott az alkarom és fejben is a végét jártam, az erő se járta már át testemet. Csalódottan elengedtem a nagy harc után! Vladot felbiztosítva már csak egy jó hideg sörre és valami ételre tudtam gondolni. A szállás felé, a Szimbolikus Temetőn keresztül vezetett utunk, ami a maga módján szép, de gondolatébresztő is. A szállásra visszaérve óriási ovációval és jó kedvvel fogadott a magyar asztal, aminek nagyon örültem. Este előadást tartottak szlovák vendéglátóink világszerte elért nagyfalas és alpin eredményeikről. Sok szempontból érdekes volt, de egy dolog nagyon megmaradt bennem. A Tátra iskola, télen-nyáron! Ha kiállod próbáit akkor jó esélyed van rá, hogy más falakon se fogsz megbukni.
Harmadik mászónap
Másnap délelőtt a mászás háttérbe került és elkezdődtek a mászás szervezését érintő workshopok. Gergő megkért, hogy vegyek részt vele a kommunikációval és infrastruktúrával foglalkozó üléseken. Fontos része ez a találkozónak, mert ténylegesen csak ilyenkor teremtünk értéket. A munkamegbeszéléseken a hegy- és sziklamászás világában jelenleg is létező és kialakuló problémákra kereshetünk optimális megoldásokat, valamint megoszthatjuk egymással a működő módszereket. Szembetűnő volt számomra, hogy mennyire különböző keretrendszerrel történik a mászás szervezése a résztvevő országokban. Számunkra a környezeti hátrányból fakadóan rengeteg fejlesztési feladat van. A program alapkoncepcióját és kapcsolatépítő potenciálját kihasználva óriási előrelépéseket tehetünk céljaink elérése érdekében. Most nem fogom leírni, hogy milyen témakörökben dolgozott csapatunk és mire jutottunk üléseink alatt, inkább egy szimpla konklúziót vonnék le tapasztalataimból. A mászás és szervezése egy nagyon komoly és összetett folyamat, amelyben önzőségnek, egonak, felsőbbrendűségnek helye nincs. Ahhoz, hogy eredményeket érjünk el és feltűnjünk a mászás térképén, egymás múzsájaként kell működnünk, összefogva egy közös cél érdekében. Nálunk ez a folyamat még gyerekcipőben jár, de hiszem, hogy a 2018 végére, amikor a program befejeződik, olyan kapuk nyílnak majd meg, melyek meghatározó fejlődést hoznak a magyar mászók életébe. Példaképp megemlíteném, hogy MHSSZ kártyával rendelkező mászók ezentúl 50% kedvezményben részesülnek a szlovákiai Tátra menedékházaiban! Az ülések végeztével Patrikkal társulva nekivágtunk ismét az Ostrava falának. Előző nap kinéztem egy gyönyörű sréhen haladó bevágást a falrész jobb oldalán, melyről kiderült, hogy egy klasszikus 7-es út. Patriknak lényegesen komolyabb tapasztalata volt a Tátrában mint nekem, így magabiztosan vágtam neki az útnak. Tapasztalatlanságom meg is mutatkozott, mert már a második hossz elején eltévedtem és belemásztam egy 8+-os részbe, ahol hagytam is egy HMS karabinert menekülés céljából, majd a harmadik hosszban ismét eltévedtem és egy vékony 8-as repedésben kötöttem ki. Legnagyobb szerencsémre, nem én voltam az egyetlen az idők során, így egy mailont (menekülő gyűrű) látva átváltottam A 0/1 verzióba és megtörtént az, aminek meg kellett történnie. A Tátra szimpla egyszerűséggel lemosta az arcomat és visszaküldött a fal aljába. Be kell hogy valljam, jó lecke volt és még élveztem is a szituációt. Hazafelé tartva Patrikkal még megnéztük, ahogy a Dieskova utat (amit előző nap másztunk) veszélytelenítik. Mint kiderült, egy gyerek méretű kőtömb mozgott az útban, így pajszerrel rásegítve, a mélybe küldték. Ezen a napon is új élményekkel gazdagított a Magas-Tátra, viszont éreztem, hogy az igazi arcát még nem mutatta meg nekem. Így az este folyamán kikértem a szlovák társaim tanácsát, akik az Ökörhát-tornyot javasolták. Rá is motiváltam egy olasz barátunkat, Giovannit, hogy csatlakozzon hozzám. Mivel korábban láttam, hogy magabiztosan mászik, jól pakolja a biztosító eszközöket, ezért kétségem se fért hozzá, hogy jó párost fogunk alkotni. A terv egyszerű volt. Megmászni három utat a Voila Veza (Ökörhát-torony) sziklafalán, balról jobbra haladva. Vacsora után Gusztáv tartott előadást a magyar mászók eredményeiről és történelméről a Magas-Tátrában. Nagyon érdekes volt és rengeteget tanultam belőle.
Negyedik mászónap
Másnap reggel kiderült, hogy nem csak újdonsült mászópajtásomat, hanem az összes ragazzit és pár horvátot is rámotiváltam a Voila Veza-ra. Az ösvénye elején haladva beugrott, hogy a szálláson hagytam a GoPro-t. Szóltam a csapatnak, hogy ne várjanak, megtalálom a helyes utat és utolérem őket, ahogy tudom! Sajnos Giovanni barátom a horvátokat követte, akikről kiderült, hogy szélsebesen közlekednek, viszont képesek csúnyán eltévedni. Ezt igazolandó, én jóval a társam előtt értem a falhoz. Így már a nap elején kezdett dugába dőlni a tervünk, az Ökörhát triplázására. Megkésve bár, de törve nem, Giovanni is befutott, majd hamar neki is álltunk az első utunknak, a Janiga (7-)-os nehézségű útnak. Könnyű hosszak vezettek a kulcsrészhez, így sokszor 8-10 méterenként helyeztem el ékeket és friendeket. A kulcshosszhoz érve abban maradtunk, hogy én fogom előlbe mászni. A helyi tapasztalt vezetőink előző nap említették, hogy mindent nehezebbnek fogunk érezni, mint ami a falleírásban szerepel. Ezt tudva, enyhe, de pozitív stresszel, izgalommal indultam neki a hossznak. Gyönyörű alsós traverzeken és jobbra-balra tartó repedéseken keresztül kanyargott az út, egészen a kulcsrészig. Technikás balra tartó traverz, kicsi fogásokon és lépéseken történő felállás és egyensúlyozás. Zseniális mozgása volt és nagyon örültem, hogy simán kiment, s miután Giovanni is felért, nagy huhogva megbeszéltük, hogy ez inkább volt 7+, mint 7-. Ez vagy azt jelenti, hogy a szlovákok végtelen kemények vagy azt, hogy mi vagyunk gyengék! Ereszkedés után nekiálltunk a következő, Hviezdova (6+)-os útnak, ami komoly tudást igényelt kötél management szempontjából. Ha nem akasztottam volna okosan a két kötelet, akkor a 30-40 méteres hosszak végére komoly kötélhúzássá változott volna szituáció. Szerencsére okultam az elmúlt napok tapasztalataiból és mászó társaim tudásából, így nem kerültem ilyen helyzetbe. A csúcson ülve láttuk, hogy már mindenki abbahagyta a mászást és elindultak vissza a szállásra, így közös megegyezéssel hagytuk az utolsó (5+)-os utat. Nagyon hiányzott már egy hideg szűretlen búzasör, így egész úton visszafele csak arra tudtunk gondolni. Ezt tetőzve találkoztunk egy tátrai serpával, aki egy favázas teherhordóval vitt fel éppen egy hordó sört. Végtelen hosszúnak tűnt a 2 órás túra a szállásra, de legalább annyira jól esett az áhított söröcske. Mindent egybevéve és a kezdeti nehézségeket leszámítva, nagyon jól muzsikált a párosunk és megfogadtuk, hogy a jövőben tartjuk a kapcsolatot és mászunk még együtt valahol, de a következő project helyszínén biztos! Aznap este, a csehek és a szlovákok, horvátok összeálltak gitárral, nagybőgővel és zongorával zenélni, amire nagyot buliztunk Bubb Ferivel, sőt azon kaptuk magunkat, hogy a Gyöngyhajú lányt énekeljük nekik. Nem volt nagy előadás tőlünk, de nagyszerűen szórakoztunk. Egyre többen csatlakoztak a közös énekelgetéshez, amit addig toltunk, amíg a hangunk bírta. Néha egy-két cseh barátunk is bekapcsolódott a dalolászásba egy szál törölközőben, mivel ők a szauna és a poprádi tó között ingázgattak aznap este. Másnapra esőt jósoltak, így mindenki elengedte a gyeplőt és jót szórakozott.
A hét utolsó pillanatai
Másnap reggel tényleg esőre ébredtünk, így nyugodtan ültek össze a csapatok, hogy levonják a konklúziót a hét ötleteléseiből. Gergővel és a többi ország képviselőivel a szövetségi kommunikációról folyó értekezéseinket összegeztük, hogy csoportvezetőnk az este folyamán elő tudja adni a záró ülésen. Mire végeztünk az idő is jobbra fordult, eső sehol, az erős szél is segítette a sziklák száradását. Gyorsan meg is kerestem Meilinger Noémit, Ágoston Viktort, hogy közösen megrohamozzuk az Omladék-völgy szájánál lévő boulder szektort. A hét folyamán többször mesélték nekem, hogy mennyi új, még felfedezésre váró boulder lehetőségeket rejt a Tátra, így tökéletes alkalom nyílt rá, hogy ezt is megtapasztaljuk. Szedelőzködés közben Matteo is felkapott egy matracot az olaszok közül és megindultunk. Alig kellett sétálni 15 percet és rögtön ott feküdt egy gyönyörű bemelegítő boulder. Később Dávid és a többi olasz is csatlakozott hozzánk, így egy óriási boulder jam alakult a hét zárásaként. Innentől beszéljen magáért a video. Szerintem a képi anyag jobban átadja majd az érzést. Meg már amúgy is túl sokat írtam...
Még vacsora előtt lezajlottak a hét munkálatait összegző prezentációk, majd nekiálltunk, hogy méltó módon, önfeledt bulizással fejezzük be az együtt töltött hetet. Egész este folyt a sör, szólt a rock, táncolt a sok szikkadt mászó. Hajnalban megcsodáltuk Dáviddal a napfelkelte gyönyörű, rózsaszínes, lilás fényeit, majd erőnket vesztve estünk össze a szállásunk előtt. Szerencsére másnap semmi más dolgunk nem akadt, mint felkapni a cuccunkat és lefelé venni az irányt. Én, mint mindig, utolsóként hagytam el a szállást, ami szerencsés volt, mert a poggyászokat szállító terepjáróra kapaszkodva élvezhettem az utat a buszig. Végtelenül jól éreztem magam ezzel az impozáns, sokszínű társasággal. Sikerült magas szinten keverni a kellemest a hasznossal, amit máshogy nem is szabad csinálni! Következő állomás ismét egy Magyar kedvenc, Paklenica, amit már alig várok, mivel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a horvátokkal. Köszönöm az egész csapat kedvességét, útmutatásaikat, de legfőképp a csodálatos élményt. Mindenkinek azt ajánlom: másszátok a Tátrát, mert nagyon király!