Vissza

Frissített ajánlás a mászósport járványügyileg biztonságos gyakorlására

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség ajánlása a sporttevékenységek korlátozását enyhítő kormányrendeletek kapcsán a mászósport járványügyileg biztonságos gyakorlására

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség ajánlása a sporttevékenységek korlátozását enyhítő kormányrendeletek kapcsán a mászósport járványügyileg biztonságos gyakorlására

2020. május 25.

Előszó

A kijárási korlátozások enyhítésével Magyarország teljes területén ismét engedélyezett minden fajta sporttevékenység, az edzések és tanfolyamok szervezése, valamint az azokon való részvétel a kormányrendeletben és a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletben foglalt feltételek szerint. Nézők nélkül, zárt körülmények között a versenyek is megtarthatók. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség a hatályos rendeletek alapján kidolgozott egy ajánlást, mely biztosítja a sportág biztonságos gyakorlását, hiszen a kijárási korlátozások nagy részét megszüntették ugyan, de a járványveszély nem múlt el, ezért a járvány újbóli fellobbanásának elkerülése érdekében továbbra is felelős magatartásra, és az alapvető higiéniai szabályok betartására van szükség. Alapvető higiéniai szabályok
  1. Csak egészségesen sportolj, vagy menj közösségbe
Amennyiben  valakinek  influenzaszerű tünetei vannak (köhögés ,  izom-ízületi fájdalom, hasmenéses, gyengeség  ), testhőmérséklete meghaladja a 37,3ºC-t, edzésen, tanfolyamon, önálló szabadtéri, vagy termi mászáson nem vehet részt. 
  1. Ne vállalj felesleges kockázatot, maradj a teljesítőképességed határain belül
Vegyük figyelembe, hogy egy sérülés kórházi ellátása a fertőzés kockázatával jár. A sérülésmegelőző-prevenciós technikák most még fontosabbak. Aki elkerül egy sérülést és emiatt távol tartja magát a kórháztól (potenciális fertőzésforrás), az csökkenti a saját kockázatát a COVID-19-re is.
  1. Tarts távolságot, minimum másfél métert
Lehetőség szerint kerüld a nagyobb csoportosulást, a veled nem közös háztartásban élőktől tarts legalább 1,5 méteres védőtávolságot. Amennyiben ez a gyakorlat jellege miatt nem kivitelezhető, használj a száj és az orr eltakarására alkalmas arcmaszkot vagy kendőt (csősálat). A sporttevékenységet egy helyben végző, szaporább légzésű sportolótól 5 méteres távolságot tartsunk!
  1. Tartsd be a köhögési/tüsszentési etikettet!
Köhögés-tüsszentés hatékony elfedése zsebkendővel (annak szabályos hulladékkezelése), vagy könyökhajlattal (a ruhák is fertőzhetnek). Csak a legvégső esetben kézzel (utána azonnal a kéz fertőtlenítése).
  1. Kis csoportokban sportoljatok (maximum 10 fő)
Minél nagyobb a csoport létszáma, annál nehezebb betartani a minimum másfél méteres védőtávolságot. Kerüljétek a népszerű, tömeget vonzó helyeket! Külön ki kell hangsúlyoznunk, hogy a csoportos mászás nagyobb kockázattal jár járványügyi szempontból, mint az egyéni, vagy egy háztartásban élővel végzett mászás.
  1. Kerüld a megszokott érintéses rituálékat
A felesleges közvetlen testkontaktot (érintés, kézfogás, öklözés, pacsi, ölelés, puszi), továbbá saját, személyes használatú kulacs/ivótömlő felkínálását kerüljétek.
  1. Arcmaszk és fertőtlenítőszer a zsákba
Az egyébként is alapfelszerelésnek számító elsősegélynyújtó felszerelés mellé mostantól az arcmaszk és a fertőtlenítőszer is legyen ott a zsákodban.
  1. Közös autózás vagy tömegközlekedés során viselj arcmaszkot
Edzésre, versenyre, tanfolyamra, mászóhelyre eljutás és a hazatérés idején, szabályos maszkhordás indokolt. Textil esetén mossuk rendszeresen, papír esetén veszélyes hulladékként dobjuk el. Közlekedési eszközként rövidebb távokon javasoljuk a kerékpár használatát. Az autó a tömegközlekedéssel szemben járványügyileg biztonságosabb, ugyanakkor nem egy háztartásban élők esetében az autóban mindenképpen viseljetek arcmaszkot! Lehetőség szerint az autóban egy üléssorban maximum két fő üljön.
  1. Elsősegély-nyújtás esetén viselj arcmaszkot
Az elsősegély-nyújtás általános protokollján túl a segítségnyújtáskor viselj arcmaszkot. Sportág/szakágspecifikus ajánlások A) Szabadtéri sportmászás és boulderezés
  1. A fenti alapszabályok alkalmazása
  2. Rendszeres kézfertőtlenítés
  3. Saját arc, szem, száj érintésének kerülése
  4. Bőrápolás, mert a fertőtlenítőktől kiszáradt, berepedezett bőr hatékonyabban viszi tovább a fertőzést
  5. Saját felszerelés használata, vagy fertőtlenítése a használat előtt és után
  6. Kötél és egyéb közösen használt felszerelés szájba vételének kerülése
  7. Sem kulacs, sem vízgép, sem izotóniás keverőedény nem lehet közös használatban, lehetőség szerint mindenki otthonról hozzon saját folyadékpótlást
  8. A mászópartner biztosító felszerelésének (csomó, karabiner, biztosítóeszköz, beülő) kölcsönös ellenőrzése kellő védőtávolság betartása mellett
  9. Boulderezésnél a biztosító, azaz szpottoló viseljen arcmaszkot, és a szpottolás befejeztével fertőtlenítse kezeit
  10. A korábbi védelmi intézkedések következtében hosszú ideig zárva tartottak a mászótermek, ezért sokan a szabadtéri sziklamászásra tértek át. Ez többfelé kellemetlen mellékhatásokkal jár. Kérünk mindenkit, hogy fokozottan tartsa be a mászóetikettet, tartsa tisztán a mászófalakat és azok környékét, ügyeljen a természetvédelemre, és ezekre a kevésbé tapasztalt természetjáró mászók figyelmét is hívja fel!
B) Via ferrata/klettersteig/vasalt utak mászása
  1. A fenti alapszabályok alkalmazása
  2. Ne szállj be az útba, ha már több parti mozog és már a beszálláskor „dugókra” lehet számítani
  3. A beszállásnál az előírt védőtávolság betartása, várd ki a sorodat
  4. Úgy válaszd meg a sebességedet, hogy ne mássz rá az előtted haladóra
  5. Csak olyan ponton előzz, ahol ezt a biztonságos védőtávolság betartásával, és extra biztosítóeszköz igénybevétele nélkül megteheted
  6. A kiszállást követően a lehető leghamarabb hagyd el a kiszálló területet
  7. Ne mászd a kötelező haladási iránnyal szemben a vasalt utakat
  8. Használj klettersteig-kesztyűt
C) Sportmászás, boulderezés mászóteremben
  1. A fenti alapszabályok alkalmazása
  2. Maszk viselését termi mászás esetében mindenképpen ajánljuk, még ha ezt sok teremben nem is teszik kötelezővé
  3. Az alkoholos zia az eddigi vizsgálatok alapján nem véd, de használata csökkenti a szálló por mennyiségét, ami viszont csökkenti a fertőzés valószínűségét
  4. Gyakori kézmosás/fertőtlenítés és a fizikai védőtávolság tartása továbbra is a legfontosabb védekezési lehetőség
  5. A termekben hatékony és folyamatos szellőztetés, fokozott eszköz-, felület- és térfogatfertőtlenítés javasolt
  6. A többek által megérintett és használt tárgyak (pl. kilincsek, asztal, székek, toll, WC, csapok stb.) rendszeres, naponta többszöri, felületfertőtlenítő szerrel történő megtisztítása
  7. A közös helyiségekben, bejáratoknál, konditeremben egyfázisú alkoholos kézfertőtlenítő kihelyezése (falra szerelve, vagy kézi adagolók formájában)
  8. Termekben létszámlimit bevezetése
  9. Sem kulacs, sem vízgép, sem izotóniás keverőedény nem lehet közös használatban, lehetőség szerint mindenki otthonról hozzon saját folyadékpótlást.
  10. Az öltözőhasználat minimalizálása
  11. Nem ajánljuk a közös tusolók használatát, a közös felszínek és a gőz mint fertőzést továbbító közeg miatt. Edzést követően saját törölközővel szárítkozás, saját száraz-meleg váltóruha, majd a hazaérkezést követő tusolást javasoljuk
D) Edzések, tanfolyamok
  1. A fenti alapszabályok alkalmazása, illetve mászótermi edzés vagy tanfolyam esetén a mászótermi, valamint szabadtéri mászásra vonatkozó ajánlások betartása
  2. A közös edzések fokozatos, lépésről lépésre történő újraindítása ajánlott.
  3. Az oktató/edző megfelelő instrukciókkal és odafigyeléssel akár csökkentheti is fertőzésveszélyt
  4. Edzések/tanfolyami napokat követő 1 héten belül idős hozzátartozók látogatása, még tünetmentes esetekben sem ajánlott. Az eddigi adatok alapján, az idősebb generáció érintett a súlyosabb kimenetelekben
  5. Maszk viselését termi mászás esetében mindenféleképpen ajánljuk, még ha ezt sok teremben nem is teszik kötelezővé
  6. Csoportos odautazás kerülése (kivéve közös háztartásban élők), lehetőség szerint saját autó használata
  7. Kötél és egyéb közösen használt felszerelés szájba vételének kerülése és erre való gyakori figyelemfelhívás az oktatók részéről
  8. Gyakorlati alkalmak utáni alapos kézmosás, kézfertőtlenítés (alkoholos)
  9. Az mhok.hu-n olvasható fertőtlenítési iránymutatás betartása a felszerelés fertőtlenítésére
  10. A tanfolyamokra vonatkozó – a színvonalas oktatói munkához egyébként is szükséges – megfelelő oktató/hallgató arány betartása: 1 oktató legfeljebb 4 fővel foglalkozhat (SZM1, SZM2, Trad)
  11. Az edzéseket javasolt a nap folyamán időben elosztani, hogy egyszerre minél kevesebben legyenek egy helyszínen.
  12. A sportolók mellett az edzők védelme is kiemelkedően fontos. Mivel az edzők szükségszerűen sok emberrel kerülnek kontaktusba, javasolt számukra szájmaszk (szájat és orrot is fedő, arcra pontosan illeszkedő) folyamatos viselése, a maszkot 4 óránként cseréljék. A termi dolgozók is viseljenek maszkot, ezt 4 óránként cseréljék.
  13. A 65 év feletti edző kollégák egészségére kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a vírus szövődményei őket fokozottan veszélyeztetik. Ezért kérnénk, hogy ők továbbra is keressék az online edzésvezetés-tanácsadás lehetőségét, csak a legszükségesebb helyzetekben hagyják el otthonaikat, akkor tartsanak edzést, ha helyettesítésük nem megoldott, és saját maguk védelme érdekében folyamatosan viseljenek szájmaszkot.
  14. Mászótermekben, illetve tanfolyamok helyszínére minden résztvevő contactless testhőmérséklet ellenőrzést követően lépjen be, illetve vegyen részt.
  15. A lehető legtöbb edzést vagy annak a legtöbb részét szabadtéren tartani
  16. A csapatösszetartó, taktikai, elemzős, elméleti, pedagógiai edzéselemeket, időt az online térbe helyezni, ezzel rövidítve a szükségszerűen együtt töltött edzésidőt.
  17. Minden sporteszköz, karbantartó eszköz kizárólagos használata, vagy fertőtlenítése a használat előtt és után.
  18. Kézmosás (legkevesebb 20 másodperc, minden területre kiterjedően) és fertőtlenítés (szárazra törölt kézen) minden étkezés előtt és után, minden mosdóhasználat után, minden köhögést és tüsszentést követően.
  19. A Rendeletben foglaltak szerint a sportolók és sportszakemberek az engedélyezett edzéseken való részvétel során a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletben, illetve a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletben foglalt rendelkezésektől, korlátozásoktól eltérhetnek, ennek megfelelően rájuk a szociális érintkezésre a veszélyhelyzetben irányadó 1,5 méteres távolságtartás sem kötelező, amelyet az egyes sporttevékenységek szabályrendszere és sportágspecifikus mozgásformái indokolnak
  20. Az edzések megszervezése és megtartása során is javasolt figyelemmel lenni a veszélyhelyzethez kapcsolódó, fennálló tilalmak és korlátozások mellett a sportágak nemzetközi szövetsége által hozott döntések és ajánlások betartására, valamint a sportlétesítmények működtetésére vonatkozó protokollokra, a sportlétesítmények tulajdonosai, üzemeltetői által előírtakra, az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalására, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai álláspontjára.
A fenti ajánlást a 2020. május 23-án érvényes rendeletek és szabályozások alapján állítottuk össze. A hazai kormányrendeleteken és egészségügyi szervek ajánlásain túl az Osztrák Alpenverein (ÖAV) és az ISF ajánlásait alkalmaztuk. Amennyiben a helyzet alakulása úgy kívánja, ajánlásunkat ismét frissíteni fogjuk.
  1. május 25.
Hivatkozások 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet a sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedésről COVID-19 pandémiás helyzet Országos Sportegészségügyi Intézet és a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat Állásfoglalás az élsport egészségügyi prevenciós lehetőségeiről a kijárási korlátozás enyhítése kapcsán (2020. 05. 04.) Kommentár a sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedésekről szóló 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelethez Tájékoztatás a sportedzések során betartandó járványügyi megelőző szabályokról (2020. 05. 19.) Strategy Outline for Covid-19 Risk Mitigation in Climbing Gyms MHSSZ felmérés a mászótermek újranyitásáról ÖAV Leitlinien Bergsport und Outdoor Címlapfotó: Monkey Boulder