Im memoriam Vigh Melinda

39 évesen itt hagyott bennünket Vigh Melinda, mászótársunk, példaképünk, kétszeres világbajnoki ezüstérmes paramászó. Melinda a bajorországi Watzmannon szenvedett halálos balesetet. Az, hogy halálhíre megrendített bennünket, aligha fejezi ki azt, amit érzünk. Amikor a 2017-ben bemutatott Reel Rock 12 mászófilm-maraton bemutatták a félkarú amerikai mászónőről, Maureen Beckről készült dokumentumfilmet, kicsit beleláthattunk a fogyatékkal élők nehézségeibe, és azt is láthattuk, milyen sokat jelenthet számukra a mászás, mi pedig mennyi mindent tanulhatunk tőlük akaraterőben, motivációban. Azt valószínűleg senki sem tudja, hogy a film bemutatása előtt egy évvel Vigh Melinda élete első nemzetközi versenyén, a paramászók világbajnokságán Maureen Beck mögött végzett a második helyen. Két évvel később újra ezüstérmes lett, ezúttal Maureen előtt, aki akkor bronzéremmel térhetett haza. 2019-ben pedig ismét Maureen mögött Melinda lett bronzérmes. Vigh Melinda világbajnoki ezüstérmes paramászó Melinda rövid önéletrajzát ide kattintva olvashatod el. Tóth Ákos sportmászó edző sokat dolgozott Melindával. Az alábbiakban következzék az ő megrendítő írása, a legméltóbb emlékezés mászótársunkra, aki oly sok másnak lehet példakép.

Sosem tudhatjuk kire lesz hatással a létezésünk.

Nem én ismertem legjobban Melindát, nem én másztam vele a legtöbbet, de úgy érzem a létezése hatással volt rám és most azért írok, hogy soraimon keresztül még több emberre hathasson.

Mindannyian más erősségekkel és gyengeségekkel születünk.

Amikor valakin látszik az eltérés az átlaghoz képest, akkor gyakran hajlunk a skatulyázásra, hogy neki könnyű, mert szép, erős, magas, vagy neki nehéz mert vak, nincs keze, vagy lába.

Nagyon könnyű elhinni a külvilág véleményét, hogy ez tény és ezen nem lehet változtatni.

"Én csak egy kis facsemete vagyok, aki nem szimmetrikus, nem erős, nem nagy."

Viszont, ami belül mélyen van az is számít.

A lelkünk a gyökérzetünk, amivel kapaszkodunk és vizet keresünk.

Ha nyitottak maradunk és gyermekien esélyt adunk magunknak arra, hogy kipróbáljunk akár teljesen értelmetlennek, érthetetlennek, nehéznek tűnő dolgokat, akkor csodák is történhetnek.

Melindának a mászás adta ezt a csodát és a kis fa gyökere vizet talált. A fa elkezdett nőni, terebélyesedni, kivirágozni, teremi és másoknak élelmet adni. A teljesen őrültnek tűnő ötlet, hogy valaki végtag hiánnyal falra, sziklára másszon, egy csodálatos fát teremtett.

Melindát a mászás motiválta, hogy kihívásokat keresve és teljesítve egyre nagyobb önismeretre, önbizalomra szert téve fejlődjön.

A fa növekedni kezdett.

Tisztában akart lenni a mászással kapcsolatos gyengeségeivel. Majd ezeket próbálta javítani.

A testi asszimmetria miatt voltak derék, hát, könyök problémái is, de dolgozott rajtuk.

Minden edzés, vagy verseny újabb és újabb lehetőségeket adott neki, hogy fejlődjön, hogy jobb mászó, jobb versenyző legyen. Kereste a válaszokat, dolgozott magán sokat.

Egyre jobb mászó és versenyző lett.

Közös munkánk során derült ki, hogy a gyengeségnek tűnő kisebbik keze is milyen jól használható fegyver tud lenni bizonyos helyzetekben, néhol jobban használható, mint egy ép kéz.

A fa terebélyesedni kezdett.

Mondják: "Minden fejben dől el!"

Erre néhány példa, hogy mi járt Melinda fejében.

A versenyeket ünnepnek fogta fel, ahol a paramászó család tagjai újra találkozhatnak és teljesítményeikkel a következő generációt sarkalhatják még komolyabb célok elérésére.

Mosolygott, igyekezte jól érezni magát, könnyed volt, de fókuszált is egyszerre. Elképesztő pozitív kisugárzással mutatott,  követendő példát minden sportolónak.

A fa kivirágzott.

Ki gondolná, hogy valaki, aki felnőttként kezd mászni, majd 34 évesen versenyezni fog és világbajnoki ezüst érmeket, bronz érmet tud nyerni?

Kilenc versenyből nyolcszor állt a dobogón.

A fa teremni kezdett.

Minden versenyen örült, ha egyre többen voltak és növekszik a család, a közösség.

Emlékszem, mikor mesélte, hogy szeretne paramászókkal foglalkozni.

Fantasztikus ötletnek tartottam és maximálisan támogattam, biztattam, hogy próbáljon szervezni egy napot, amikor testi fogyatékkal élők is kipróbálhatják ezt a gyönyörű sportot.

Szerencsére a Német Mászó Szövetség berlini termében sikerült társakat találnia, akik segítettek lebonyolítani ezt a rendezvényt, amelyet hasonló követett. Majd később heti rendszerességgel paramászó edzéseket kezdett ott tartani, lehetőséget teremtve az  aktívabb fizikai és szociális életre látás sérülteknek, vagy testi fogyatékkal élőknek.

A fa élelmet adott másoknak.

A fát a sors szele kidöntötte, de még kidőlve is újabb fákat táplál, hogy ők is növekedjenek, terebélyesedjenek, kivirágozzanak, teremjenek és élelmet adjanak majd másoknak.

Szép volt Melinda!