Bácskai Gusztáv megemlékezése (2016.05.20.)
Három éve, 2013. május 20-án érte el Erőss Zsolt és Kiss Péter a Föld harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a Kancsendzöngát. Három éve, hogy ezzel a hatalmas teljesítménnyel és az azt követő, tragédiával végződött leereszkedéssel példát mutattak csapatmunkából, céltudatosságból és bajtársiasságból. Talán túlzásnak hangzik, de akár az idealizált mester-tanítvány párost is meg lehetett látni bennük. Hozzá kell tenni, hogy ez esetben nemcsak a mester, hanem a tanítvány is nagydoktori szinten értette a dolgát. Nehéz kimondani, de óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy talán éppen ez vezetett a tragédiához. Mindketten hatalmas tapasztalattal rendelkeztek, mindegyik látta a társa eltökéltségét és bízott a másikban, érezték kettejük együttes erejét, tehát képesek voltak egymást csúcsteljesítményre ösztönözni. Ezért voltak optimális páros, de talán éppen emiatt feszítették túl a húrt, talán ezért lépték át a végzetes határt.
Zsolt 1981-ben kezdett mászni a Békás-szorosban, a Wild Ferenc irányította csapatban, amikor társa még meg sem született. A magashegyekben elért eredményei közismertté tették őt és a magyar hegymászásnak ezt a szeletét a nagyközönség előtt, megszerzett hatalmas tapasztalatával pedig készen állt az újabb mászónemzedék kinevelésére.
„A Nanga Parbat volt 1999-ben Erőss Zsolt első nyolcezrese. A társai nem vállalták be az ijesztő hegyet, amelyre egyébként engedély nélkül akartak felmászni. Zsolt egyedül is nekivágott. Négy nap alatt megjárta. Ebben a mászásban minden benne volt, ami Zsolt mászásaira jellemző: a hihetetlen erőnlét és akarat, a szokatlan nagy kockázatvállalás, a kifinomult túlélési ösztön. És a szerencse, amelyre a nagy hegyekben mindig szükségünk van.
A Nanga Parbat szólómászása eddig a legnagyobb teljesítmény, amelyet nyolcezres csúcson magyar hegymászók teljesítettek. Zsolt sem mászott hasonlót később. A Hidden Peaken 2003-ban egy új utat mászott szólóban, de a szerencse nem kedvezett neki, az elromló időjárásban a csúcstól néhány száz méterre visszafordult, és üggyel-bajjal ért csak vissza az alaptáborba. Ez a két teljesítmény, amelyet nehéz lesz felülmúlni akárkinek. Zsoltnak sikerülhetett volna, ha mind a 14 nyolcezres tetejére felér. Erre törekedett, még a balesete után, műlábbal is.” (Babcsán Gábor: Fények és árnyak a nyolcezreseken)
Erőss Zsolt (fotó: www.hoparduc.hu)
Kiss Péter - fiatal kora ellenére - optimális társ volt. Céltudatossága, kitartása egészen kivételes, eredményei nagyon ígéretesek, bajtársiassága példamutató.
Csak egy morzsa Petivel közös mászásunk emlékeiből: a Katalin-csúcson vagyunk, éppen elered egy zamatos tátrai zápor, előkapjuk az esőkabátot. Az én esőkabátom tokját kirántja a szél a kezemből, átdobja a csúcson. Tudom, hogy ott letörés van, lemondó legyintéssel búcsúzok tőle. Peti nem látja reménytelennek a helyzetet. Megdöbbenve nézem, amint átmászik a csúcstömbön, és a letörés fölötti kis párkányról visszahozza a tokot. Ebben az apró mozzanatban benne volt az egész lénye: együttérzés a csapattárssal, segítőkészség, áldozatvállalás a közös cél érdekében.
„A nagyközönség számára Péter legjelentősebb hegymászó-teljesítménye, amit a Himalája előtt nyújtott, az Alpok mind a 82 négyezres csúcsának megmászása volt. Ennek kivételes mivoltát mutatja, hogy mindeddig ő az egyetlen magyar, akinek ez sikerült...
Péter másik nagy sikere, a Magas-Tátra főgerincének első szólóbejárása jól hangzik ugyan, de az átlagemberek közül senki, és a hegymászók közül is csak nagyon kevés tudja, valójában milyen hatalmas teljesítmény ez. A Magas-Tátra főgerincének még a társas bejárásával is csak kevés magyar dicsekedhet. Ha fel kellene sorolni azokat, akik társakkal, megszakítás nélkül bejárták a főgerincet, valószínűleg a tízet sem haladná meg a számuk. Legalábbis ennyiről tudunk, természetesen lehet még néhány sikeres bejárás, akik nem közölték az eredményüket. Hozzá kell tenni, hogy a főgerinc bejárásával az 1960-as évek elején kezdett foglalkozni a magyar hegymászás, tehát mintegy 50 éve, és ehhez képest határozottan szerénynek tűnik ez a tízes szám. A nyolcezres klubhoz viszonyítva: magyar hegymászók az 1980-as évek közepe-vége óta ostromolják a Himaláját, és azóta több tucat csúcselérés során 28 magyar állampolgár jutott fel valamelyik nyolcezres csúcsra.” (http://www.magas-tatra.info/)
Kiss Péter, Vám-kő (fotó: Bácskai Gusztáv)
„Azért van itt néhány kérdés, amit sokan feszegetnek. Például, hogy Kollár Lajos miért nem fordította vissza a mászókat. Ugyan, mikor kellett volna és miért? És kellő indok nélkül hallgatott volt rá Zsolt, akinek ez volt a huszonvalahányadik expedíciója, amely során szinte mindig feljutott a kiszemelt hét- vagy nyolcezres hegyre?
További kérdés, egy fiatal alpesi mászó hogyan kerül ilyen magas hegyre; esetleg a tapasztalatlansága vezethetett a kicsúszásához. A helyzet az, hogy a nyolcezresek első megmászóinak többsége (Edmund Hillary, Kurt Diemberger, Hermann Buhl stb.) kitűnő alpesi mászó volt, és előzőleg nem járt magasabb hegyen. Kiss Péter pont ilyen alkat volt. Két idény alatt megmászta az Alpok összes (82 db) négyezres csúcsát, egyedül a Tátra főgerincét, tucatnyi nehéz alpesi utat, közte a Mont Blanc híres Peterey-gerincét.
No comment.
A Kancsendzöngán magabiztosan mászott fel a csúcsig, és egy ereszkedésekkel tarkított éjszaka után is maradt annyi ereje, hogy száz métereket másszon egy nyolcezresen visszafelé a társáig, hogy segítsen rajta. Én nem hinném, hogy a tapasztalatlansága fordította vissza. Ha melletted a vízben hirtelen fuldokolni kezd, akit szeretsz, mit teszel? Latolgatsz, hogy túl messze a part, és egy fuldokló veszélyes?”
„Kollár Lajos expedícióvezető szerint ez a legjobb hangulatú és az egyik legerősebb csapat volt a Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatában, amelyet utóbbi időben szervezett. Zsolt kitűnő formába került, az újonc Kiss Péter nagyszerűen bevált, gyors volt és magabiztos. Jaro Dutka ugyan gyengélkedett, de a hangulat és csapatmunka jó volt. Nincs miért kételkednünk Lajos szavaiban. A két magyar közel húszfős nemzetközi csapattal indult a monszun beköszönte előtt a csúcstámadásnak. Az expedíciók megegyeztek a fix kötelek kifeszítéséről, a magyarok is pénzt adtak a serpák munkájához és a kettes táborig törték a nyomot. A nyolcezresek megmászásának vannak bevált szabályai. Az első hátrányos döntés, hogy a két magyar nem ment fel a szokásos 4. táborhoz 7500 méterre - a koreaiak sem -, hanem alatta 250 m-rel sátrat vert. Iszonyú meleg volt, laza hó, nem akartak szétégni és kikészülni a másnapi csúcstámadás előtt. Ez érthető, mégis azt hiszem, sok erőt kivett belőlük a plusz emelkedő. Ráadásul Zsolt a szokásos, fél-egyliternyi folyadékkal vágott neki a csúcsnak. Bár Ő mindig ennyit használt, most mégis más volt a helyzet: a csúcs 1300 m-rel magasabban volt, és a műláb sem előny. De honfitársaink jó erőben voltak, hiszen beérték a föntebbről induló többieket.
Délelőtt jött az újabb drámai meglepetés, a nagy létszámú serpás spanyol csapat visszafordult, nem építette tovább a kötélpályát. Enélkül lassabb és veszélyesebb lett a csúcsmászás, különösen lefelé, amikor mindenki holtfáradt már. A mászók sokáig tanakodtak. Végül tizenegyen nekivágtak, bevállalva a kockázatot. Péter különösen jó formában volt.
Sajnos túl későn érték el este hatkor a föld harmadik legmagasabb csúcsát. Egy szabadban töltött, mínusz 30 fokos éjszaka várt rájuk. Lefelé menetben Zsolt lemaradt a többiektől. Este nyolckor úgy jelentkezett be Lajosnak a rádión, hogy teljesen elhagyta az ereje. Lajos úgy rekonstruálta az esetet, hogy Zsoltnál valószínűen kialakult egy agyi ödéma, amit a krónikus vízhiány okozott.
Az éjszaka Péter négy mászó és serpa társaságában lassan mozgott lefelé, hogy ne fagyjanak meg. Hajnalban Péter visszafordult Zsoltért. Órakat ment ismét fölfelé. Végzetesen kimerülve találja meg a társát. Péter döntése magára is végzetes következményű. A kuloárból kicsúszik, mint másik két lefelé jövő mászó. Zsolt ekkor gyakorlatilag már alig lát, de lefelé araszol. Délután háromkor még bejelentkezik.
A többi néma csend.” (Babcsán Gábor: Fények és árnyak a nyolcezreseken)
Néhány kapcsolódó anyag:
http://ikaland.hu/blog/pillanatok-a-tatrai-emlekturarol
http://www.magas-tatra.info/2011/09/fogerincbejaras-magas-tatraban.html#more
http://www.magas-tatra.info/2013/09/hegyek-hegyek-hegyek-emlekek-kiss.html
Erőss Zsolt (fotó: www.hoparduc.hu)
Kiss Péter - fiatal kora ellenére - optimális társ volt. Céltudatossága, kitartása egészen kivételes, eredményei nagyon ígéretesek, bajtársiassága példamutató.
Csak egy morzsa Petivel közös mászásunk emlékeiből: a Katalin-csúcson vagyunk, éppen elered egy zamatos tátrai zápor, előkapjuk az esőkabátot. Az én esőkabátom tokját kirántja a szél a kezemből, átdobja a csúcson. Tudom, hogy ott letörés van, lemondó legyintéssel búcsúzok tőle. Peti nem látja reménytelennek a helyzetet. Megdöbbenve nézem, amint átmászik a csúcstömbön, és a letörés fölötti kis párkányról visszahozza a tokot. Ebben az apró mozzanatban benne volt az egész lénye: együttérzés a csapattárssal, segítőkészség, áldozatvállalás a közös cél érdekében.
„A nagyközönség számára Péter legjelentősebb hegymászó-teljesítménye, amit a Himalája előtt nyújtott, az Alpok mind a 82 négyezres csúcsának megmászása volt. Ennek kivételes mivoltát mutatja, hogy mindeddig ő az egyetlen magyar, akinek ez sikerült...
Péter másik nagy sikere, a Magas-Tátra főgerincének első szólóbejárása jól hangzik ugyan, de az átlagemberek közül senki, és a hegymászók közül is csak nagyon kevés tudja, valójában milyen hatalmas teljesítmény ez. A Magas-Tátra főgerincének még a társas bejárásával is csak kevés magyar dicsekedhet. Ha fel kellene sorolni azokat, akik társakkal, megszakítás nélkül bejárták a főgerincet, valószínűleg a tízet sem haladná meg a számuk. Legalábbis ennyiről tudunk, természetesen lehet még néhány sikeres bejárás, akik nem közölték az eredményüket. Hozzá kell tenni, hogy a főgerinc bejárásával az 1960-as évek elején kezdett foglalkozni a magyar hegymászás, tehát mintegy 50 éve, és ehhez képest határozottan szerénynek tűnik ez a tízes szám. A nyolcezres klubhoz viszonyítva: magyar hegymászók az 1980-as évek közepe-vége óta ostromolják a Himaláját, és azóta több tucat csúcselérés során 28 magyar állampolgár jutott fel valamelyik nyolcezres csúcsra.” (http://www.magas-tatra.info/)
Kiss Péter, Vám-kő (fotó: Bácskai Gusztáv)
„Azért van itt néhány kérdés, amit sokan feszegetnek. Például, hogy Kollár Lajos miért nem fordította vissza a mászókat. Ugyan, mikor kellett volna és miért? És kellő indok nélkül hallgatott volt rá Zsolt, akinek ez volt a huszonvalahányadik expedíciója, amely során szinte mindig feljutott a kiszemelt hét- vagy nyolcezres hegyre?
További kérdés, egy fiatal alpesi mászó hogyan kerül ilyen magas hegyre; esetleg a tapasztalatlansága vezethetett a kicsúszásához. A helyzet az, hogy a nyolcezresek első megmászóinak többsége (Edmund Hillary, Kurt Diemberger, Hermann Buhl stb.) kitűnő alpesi mászó volt, és előzőleg nem járt magasabb hegyen. Kiss Péter pont ilyen alkat volt. Két idény alatt megmászta az Alpok összes (82 db) négyezres csúcsát, egyedül a Tátra főgerincét, tucatnyi nehéz alpesi utat, közte a Mont Blanc híres Peterey-gerincét.
No comment.
A Kancsendzöngán magabiztosan mászott fel a csúcsig, és egy ereszkedésekkel tarkított éjszaka után is maradt annyi ereje, hogy száz métereket másszon egy nyolcezresen visszafelé a társáig, hogy segítsen rajta. Én nem hinném, hogy a tapasztalatlansága fordította vissza. Ha melletted a vízben hirtelen fuldokolni kezd, akit szeretsz, mit teszel? Latolgatsz, hogy túl messze a part, és egy fuldokló veszélyes?”
„Kollár Lajos expedícióvezető szerint ez a legjobb hangulatú és az egyik legerősebb csapat volt a Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatában, amelyet utóbbi időben szervezett. Zsolt kitűnő formába került, az újonc Kiss Péter nagyszerűen bevált, gyors volt és magabiztos. Jaro Dutka ugyan gyengélkedett, de a hangulat és csapatmunka jó volt. Nincs miért kételkednünk Lajos szavaiban. A két magyar közel húszfős nemzetközi csapattal indult a monszun beköszönte előtt a csúcstámadásnak. Az expedíciók megegyeztek a fix kötelek kifeszítéséről, a magyarok is pénzt adtak a serpák munkájához és a kettes táborig törték a nyomot. A nyolcezresek megmászásának vannak bevált szabályai. Az első hátrányos döntés, hogy a két magyar nem ment fel a szokásos 4. táborhoz 7500 méterre - a koreaiak sem -, hanem alatta 250 m-rel sátrat vert. Iszonyú meleg volt, laza hó, nem akartak szétégni és kikészülni a másnapi csúcstámadás előtt. Ez érthető, mégis azt hiszem, sok erőt kivett belőlük a plusz emelkedő. Ráadásul Zsolt a szokásos, fél-egyliternyi folyadékkal vágott neki a csúcsnak. Bár Ő mindig ennyit használt, most mégis más volt a helyzet: a csúcs 1300 m-rel magasabban volt, és a műláb sem előny. De honfitársaink jó erőben voltak, hiszen beérték a föntebbről induló többieket.
Délelőtt jött az újabb drámai meglepetés, a nagy létszámú serpás spanyol csapat visszafordult, nem építette tovább a kötélpályát. Enélkül lassabb és veszélyesebb lett a csúcsmászás, különösen lefelé, amikor mindenki holtfáradt már. A mászók sokáig tanakodtak. Végül tizenegyen nekivágtak, bevállalva a kockázatot. Péter különösen jó formában volt.
Sajnos túl későn érték el este hatkor a föld harmadik legmagasabb csúcsát. Egy szabadban töltött, mínusz 30 fokos éjszaka várt rájuk. Lefelé menetben Zsolt lemaradt a többiektől. Este nyolckor úgy jelentkezett be Lajosnak a rádión, hogy teljesen elhagyta az ereje. Lajos úgy rekonstruálta az esetet, hogy Zsoltnál valószínűen kialakult egy agyi ödéma, amit a krónikus vízhiány okozott.
Az éjszaka Péter négy mászó és serpa társaságában lassan mozgott lefelé, hogy ne fagyjanak meg. Hajnalban Péter visszafordult Zsoltért. Órakat ment ismét fölfelé. Végzetesen kimerülve találja meg a társát. Péter döntése magára is végzetes következményű. A kuloárból kicsúszik, mint másik két lefelé jövő mászó. Zsolt ekkor gyakorlatilag már alig lát, de lefelé araszol. Délután háromkor még bejelentkezik.
A többi néma csend.” (Babcsán Gábor: Fények és árnyak a nyolcezreseken)
Néhány kapcsolódó anyag:
http://ikaland.hu/blog/pillanatok-a-tatrai-emlekturarol
http://www.magas-tatra.info/2011/09/fogerincbejaras-magas-tatraban.html#more
http://www.magas-tatra.info/2013/09/hegyek-hegyek-hegyek-emlekek-kiss.html