Kedves Tagegyesületeink!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága kiemelt együttműködő partnereként a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) az idei évben is meghirdeti a HISZEK Benned Sport Program II. alprogram VI. ütemét.

A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A HISZEK Benned Sport Program II, alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítmény-használat, sporteszköz beszerzések, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

Az alprogram 300 000 000 Ft forrást biztosít a jelentkező sportszervezeteknek, az elnyerhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft és legfeljebb 4 000 000 Ft.

A Program támogatási időszaka: 2021. január 1. – 2021. december 31.

A Programra jelentkezés határideje: 2021. június 30. éjfél

Részletes programkiírás:

2021_06_HISZEK-Benned-Sport-Program-II_-alprogram-VI_utem-programkiiras

A jelentkezési és egyéb adatlapokat erre a linkre kattintva tudjátok letölteni. Esetlegesen felmerülő kérdéseitek esetén keressétek Kandrács Ildikó elnök asszonyt.

Borítókép: IFSC European Youth Cup Imst – Boros Boldizsár (Fotó: Kety Dodi)