Vissza

Elindult a Sportmászó Nemzeti Liga

A sportmászó versenyrendszer reformjaként a Magyar Kupasorozat mellett elindítottuk a Sportmászó Nemzeti Ligát, melyről szintén be lehet jutni az év végi Magyar Bajnokságra

Ahogyan azt korábbi cikkünkben már jeleztük, ebben az évben megkezdjük a versenyrendszer régóta tervezett, fokozatos, lehetőségekhez adaptált átalakítását. Különválik a Magyar Kupa és a Magyar Bajnokság, valamint Magyar Kupa versenysorozaton felül elindul a Sportmászó Nemzeti Liga (SNL) versenysorozat. Ez utóbbi elsősorban az amatőr versenyzőket célozza, de különlegessége, hogy innen is be lehet jutni a Magyar Bajnokságra.

Sportmászó Nemzeti Liga

A Sportmászó Nemzeti Liga célja, hogy a Magyar Kupa versenysorozattal párhuzamosan legyen az amatőr versenyek szabadságát és kötetlenségét tükröző versenysorozat, ahol plusz adminisztráció és egyesületi tagság nélkül is bárki részt tudjon venni, viszont kiemelkedő teljesítménnyel legyen lehetőség részt venni, kvalifikálni a Magyar Bajnokságra. Mi ennek az útja?

2024. évben a Sportmászó Nemzeti Liga (SNL) versenysorozat boulder versenyszámban érhető el 14 éves, vagy attól idősebb korosztály számára. Két alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Kupa szombati napját követő vasárnapi napon. További 4-6 alkalommal kerül megrendezésre önálló amatőr boulder fordulók alkalmával, amit az adott versenyrendező elfogad a Sportmászó Nemzeti Liga (SNL) részeként, az MHSSZ versenymászó / sportmászó szakágvezetéssel egyeztetve. Ezekben az esetekben a 2024. évi éppen aktuális versenynaptárban az eseménynél, illetve a versenykiírásban is szerepel az "SNL" jelzés.

Az SNL versenyeknél a versenyszervező határozza meg a korosztályokat és kategóriákat (ha vannak). A mászótudás szerint meghatározott kategóriáknál, kizárólag a legmagasabb kategóriát, annak is az összesített eredményét vesszük figyelembe nemenként. (Ha a versenyen több 14 év fölötti korosztály szerepel azonos bouldereken, akkor ennek összesített eredményét vesszük figyelembe).

2024. évben összesen 6-8 "SNL" jelzéssel ellátott fordulót tervezünk. A megrendezett fordulók eredményei a VR Versenyrendszerben kerülnek összesítésre (a kieső fordulók számát az aktuális versenyszabályzat meghatározza), amely rangsor alapján az SNL összetett felnőtt férfi 1-3. helyezett, és felnőtt női 1-3. helyezett automatikusan bekerül, azaz kvalifikálja magát az Országos Boulder Magyar Bajnokság középdöntőjébe. Ez azt jelenti, hogy ezáltal át lehet ugrani a szombati napon lévő selejtezőt, és egyből a vasárnapi középdöntőben lehet kezdeni a versenyzést.

Az a versenyző, aki a tárgyévi versenyszezonban Magyar Kupa versenysorozatban bármely korosztályban indul, regisztrált eredmény rögzítéssel nem jogosult részt venni az SNL fordulókon (SNL regisztrált eredmény rögzítés nélkül bárki indulhat, külön érvényes nevezéssel és akár meg is nyerheti az adott helyi fordulót). Bármely Magyar Kupában induló versenyző indulhat a Sportmászó Nemzeti Liga (SNL) versenysorozaton, eredmény beszámítás nélkül, ha az adott verseny kiírása ezt lehetővé teszi és nem ütközik egyéb korlátozásba.