48. Aggtelek Kupa 2021

Rekordszámú induló a 48. Aggtelek Kupán

Ez a legrégebbi múltra visszatekintő, természetes sziklán megrendezett sziklamászó verseny a világon, egyúttal hazánk egyetlen olyan sportmászó versenye, melyet természetes sziklán rendeznek. A nemzeti park minden évben csak erre a három napra engedélyezi a mászást a Világörökség részét képező falon.

“Óriási nagy köszönettel tartozunk a szponzorainknak, hogy idén ismét megrendezhettük a 48. Aggtelek Kupát. Már az előnevezés időszakban látszott, hogy rekordszámú nevezésre számíthatunk. Ez így is lett, és a helyszíni nevezőkkel együttösszesen 108 versenyző jelent meg Aggteleken” – értékelt Viszoczky Sándor főszervező, a Perem Sziklamászó Egyesület vezetője.

A 36 versenyutat a szervezők két hétig építették

Az idei évben új vándorkupa indult útjára, hiszen tavaly Vályi Gergő megnyerte mindörökre. Az újat is ő viheti haza először.

48. Aggtelek Kupa 2021

“Óriási belefektetett energiára van szükségünk, de a pozitív visszajelzések kárpótolnak minket”

A verseny formátuma is különleges: három napon át, úgynevezett „Jam” formátumban reggeltől estig, naponta meghatározott időszakon belül tetszőleges számú utat mászhatnak a nevezők. Összesen 34 óra áll a mászók rendelkezésére. Teljesítményüket a versenybírók értékelő lapon vezetik. Az utak nehézsége és a rajtuk tett próbálkozások száma alapján a mászók pontokat kapnak, melyeket minden mászónap végén összesítenek.

A többnapos kerékpárversenyek mintájára az aktuális éllovas sárga pólót kap. Pont csak a sikeresen megmászott utakért jár. Természetesen az ér több pontot, minél magasabb a megmászott út nehézségi foka, és minél kevesebb próbálkozásból tudja a mászó teljesíteni. A harmadik nap végére legtöbb pontot gyűjtő mászó nyeri a versenyt.

“Meglepetéssel készültünk a versenyzőknek, hiszen a kiírás szerinti 30 út helyett 36 utat sikerült kiépíteniünk. Ez összesen 478 biztosítási pontot eredményezett. Az építést összességében két hétig csináltuk 10-12 fős csapatokkal. Mind az építést, mind pedig a versenyzést nehezítette a kánikula. 

Szokásunkhoz híven az egész napos versenyzést színesítettük még esti programokkal. Készültünk váltó boulder versennyel, kötélhúzással, dinamó versennyel, illetve erőnléti versennyel. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a megjelent versenyzők, illetve kísérőik jól érezzék magunkat, és az esti órákban egy buli keretében ellazulhassanak.

A kategóriák legjobbjai a támogatóink értékesnél értékesebb ajándékait vihették haza.”

48. Aggtelek Kupa 2021

“Összességében véve egy nagyon jó hangulatú, szabad, igazi szikla-, illetve hegymászókhoz méltó négy napot varázsoltunk a résztvevők életébe. Szervezési szempontból édes teher, hogy a rendezvény kezdi kinőni magát, és az egyesület létszáma már kezd kicsinek bizonyulni. Óriási belefektetett energiára van szükségünk, de a pozitív visszajelzések kárpótolnak minket!”

A 48. Aggtelek Kupa eredményeit letöltheted erre a linkre kattintva.