Az ország minden tájáról érkeztek a mászók Győrbe, az idei viharvert szezon második boulder Magyar Kupafordulójára. A kétnapos eseményen a tavalyihoz képest új terem várta őket, hiszen az Ibex Sport a karantén időszakban teljes körűen felújította az egységet. Kovács Alberték igazán kitettek magukért, mert a résztvevők egybehangzóan méltatták a szervezést. Pedig nem volt könnyű dolguk, a koronavírus járvány miatt életbe léptetett higiéniai protokoll komoly feladat elé állította őket.

„Legfőképpen a COVID-19 helyzet tette magasra a lécet. Meg kellett oldani a külön csoport mozgatást, ami azt hiszem, maximálisan sikerült. Nyilván ez a hely adottságainak köszönhető, és annak a rengeteg embernek, aki segített a lebonyolításban . Minden technikai és humán erő rendelkezésre állt egy jól kontrollált rendezvényhez. A versenyzők számára külön teremrészt biztosítottunk a bemelegítéshez. A verseny alatt elégséges levegőcserével dolgoztunk – értékelt Kovács Albert. – A verseny a mászást tekintve nagyon színvonalas lett. Remek utak voltak és végig jó hangulat uralkodott. Második országos versenyünket rendeztük, sokat tanulva a tavalyiból. A döntő különösen látványosan és izgalmasan alakult . Remekül nézhető falakon ment a finis” – tette hozzá.

A versenyre a 16 kategóriában összesen 111-en neveztek, 35 gyerek és 76 felnőtt. Aki nem tudott a helyszínen lenni, Albertéknek köszönhetően élő Facebookos közvetítésben követhette a versenyt. Ezzel kapcsolatban annyira pozitívak voltak a visszajelzések, hogy a többi kupafordulóra is keressük a technikai megoldást.

A női nyílt kategóriában többen hiányoztak az első, Camp One Gymben tartott forduló első tíz helyezettjéből. Bokasérülése miatt nem tudott rajthoz állni a bajnokságot vezető Kerry Ella sem. A pálmát ezúttal Somorjai Zorka vitte el, aki egyedüliként mászott topot a döntőben. A dobogóra Lengyel-Mitzl Jázmin és Bódi Adél állhatott fel. Jázmin ezzel átvette a vezetést a boulder Magyar Kupa összetettjében.

IBEX-Delta Plus Boulder Magyar Kupa 2020 Női nyílt végeredmény

A fiúknál meglepetésre nem jutott döntőbe a nehézségiben ifjúsági Európa-bajnok Vályi Gergő, aki taktikai hiba miatt épphogy lemaradt a döntőről és a hetedik helyen végzett. A versenyt Farkas Tamás nyerte, Strommer Soma és Tusnády Nimród előtt. Nimród átvette a vezetést a boulder Magyar Kupa összetettjében.

IBEX-Delta Plus Boulder Magyar Kupa 2020 Férfi nyílt végeredmény

Az összes kategória teljes eredménylistáját erre a linkre kattintva tekinthetitek meg.

Most pedig jöjjön néhány fotó! (Katt a képre a nagyobb méretért!)