Vissza

Szervezet

Szervezet felépítése

Kandrács Ildikó, elnök

1996-ban kerültem a mászás bűvkörébe. Főleg az alpesi sportmászásban tapasztaltam meg a sport végtelen szépségét, mely életszemlélet-formálás szempontjából sem utolsó. 2010-től kezdődően 12 éven át edzőként és sziklamászó oktatóként tevékenykedtem, kicsiknél és nagyoknál egyaránt. Egyesületem, a Zerge SZSE, 2012 óta tagja az MHSSZ-nek. 2015-ben választottak meg az MHSSZ elnökévé először, melyet 2020-ban egy újabb ötéves mandátum követ. A felelősség, a fejlődés, az út és a cél elérése, melyet kitűztem a szövetség céljaként, egy kihívásokkal teli, de izgalmas életet teremtett számomra.

Kandrács Ildikó, elnök

Sántha Gergő, Hegymászás szakágvezető

A hegy- és sziklamászás iránti elköteleződésem 34 éve töretlen, ez idő alatt nem csupán sokoldalú mászóvá váltam – nyári és téli alpesi, jég- és sziklamászás terén egyaránt –, hanem a hegymászó sportedzői végzettség megszerzésével az oktatás területére is sikeresen beléptem. E tapasztalataimat kamatoztatva az MHOK (Magyar Hegymászó Oktatási Központ) vezetését is elláttam, jelenleg pedig második ötéves ciklusomat töltöm ebben a szerepben.

Nemzetközi szinten 2018 óta vagyok aktív résztvevője a Nemzetközi Hegymászószövetségek Uniója (UIAA) Training Commission munkacsoportjának. Kezdetben megfigyelőként, később teljes jogú tagként dolgoztam azon, hogy a nemzetközi oktatási standardokat fejlesszük és előremozdítsuk. E tevékenységem révén nemcsak szakmai tudásomat mélyítettem el, hanem értékes kapcsolatokra is szert tettem, amelyek hozzájárulnak a hegymászó közösségek fejlődéséhez.

Úgy érzem, hogy a szakmai múltam, a nemzetközi tapasztalataim és a hazai szakmai szervezetekben végzett munkám alkalmassá tesznek arra, hogy a Szövetség új ciklusában a Hegymászó Szakág vezetőjeként folytassam tevékenységemet. Célom, hogy a hazai hegymászás fejlődését, a képzési rendszerek megerősítését, valamint a nemzetközi kapcsolatok további bővítését elősegítsem.

Sántha Gergő, Hegymászás szakágvezető

Harangi János, verseny sportmászó szakág vezető

Az utóbbi fél évben, mint szövetségi kapitány, jelentős szerepet vállaltam a versenymászó szakág működésében, és ez idő alatt mély betekintést nyertem a szakág működésének erősségeibe és hiányosságaiba. Számos kihívással szembesültünk, amelyek megoldásra várnak, és úgy érzem, hogy a meglévő tudásommal és tapasztalataimmal hatékonyan hozzájárulhatok ezek sikeres kezeléséhez.

A versenymászás olimpiai sporttá válásával a sportág új korszakba lépett. Míg korábban
rétegsportként működött, mára egyre nagyobb figyelem övezi, látványsporttá nőtte ki magát, és tömegek érdeklődését keltette fel. Ez új elvárásokat támaszt mind a szervezeti, mind az operatív munkák terén. Úgy vélem, hogy a szakágvezetői pozícióban lehetőségem nyílna arra, hogy a jelenlegi helyzet kihívásait innovatív megoldásokkal és stratégiai gondolkodással fordítsuk előnyünkre.

Korábbi munkám során nemcsak a szakmai irányításban szereztem tapasztalatot, hanem a sportolók támogatásában, munkacsoport koordinációjában és a hosszú távú tervek kialakításában is. Elkötelezett vagyok amellett, hogy a versenymászás országos szinten is meghatározó szereplővé váljon, és Magyarország kiemelkedő tehetségeket adjon az olimpiai színpadnak.

Harangi János, verseny sportmászó szakág vezető

Dr. Ágoston Viktor, Síalpin szakágvezető

Közel 20 éve mászom, illetve űzök hegyi sportokat. A mászás lényege számomra a természettel kialakuló szoros kapcsolaton keresztül jelenik meg legerősebben. Elbűvölő a komplexitása, hiszen nemcsak fizikai, hanem technikai, lelki, tudás-, és célorientált aspektusai is vannak, amelyekben valahol mindannyian meg tudjuk találni magunkat.  A szövetség munkájába először a Síalpin Egyesület vezetőjeként révén folytam bele, majd közös Erasmus pályázatokon keresztül ismertem meg jobban azt a lelkes csapatot, amelynek 2019 óta a szakág vezetőjeként tagja lehetek. Kiemelt célom olyan képzési rendszer támogatása, amely segítségével  a hegyi sportokat űzők megalapozott, naprakész tudással rendelkezve mozognak a hegyekben.

Meggyőződésem, hogy  magyar hegymászás jövője a jelenbe fektetett munkában gyökerezik: középtávon a hegymászó-utánpótlás kinevelésének és mentorálásának a rendszerét alakítjuk ki a Hegymászó Válogatott életre hívásával.

 

 

Dr. Ágoston Viktor, Síalpin szakágvezető