Az MHSSZ 2020. február elsején, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését, melyen a jelenlegi 43 egyesületből 35 érvényes szavazati jogosultsággal rendelkező tagegyesület vett részt.

A szavazások rendben, jó hangulatban zajlottak. Az elnöki pozícióra két jelentkező volt: a jelenlegi elnök asszony, Kandrács Ildikó, valamint  a versenymászó szakág vezetője, Nagy Ervin.

Az elnökjelöltek 10-10 perces bemutatkozója, majd a szintén 10-10 perces kérdés-felelet kör után a közgyűlés 26:7 arányban (2 érvénytelen szavazattal) választotta újra Kandrács Ildikót, aki a 2020-2025 közötti időszakra kapta a megbízást.

A versenymászó szakág vezetésére a tagság egyöntetűen megszavazta  Nagy Ervint, aki már az elmúlt évben is ezt a pozíciót töltötte be, eredményesen.

Változás történt a hegymászó szakág élén: a korábbi szakágvezető, Bácskai Gusztáv leköszönésével a tagság egyhangúlag dr. Ágoston Viktor Antalt szavazta meg a pozícióra.

Az ellenőrző testületre a jelöltek Gombkötő András Ede, Ruff András és Bagi Béla voltak. Mivel a testület szabályos működéséhez három fő szükséges, így a közgyűlés mindhárom jelöltet egyöntetűen megszavazta.

A fegyelmi bizottsági jelöltek Kovács Albert, Kovács Tamás és Szabadka Péter voltak. Mivel a testület szabályos működéséhez három fő szükséges, így a közgyűlés mindhárom jelöltet egyhangúlag megszavazta.

Az elmúlt öt évben számos fontos előrelépés történt a szövetség életében, így nem véletlen, hogy Kandrács Ildikó munkájával elégedett a tagság:

„Óriási öröm és elismerés számomra, hogy a magyar mászóközösség ismét engem választott meg az MHSSZ élére. Ez azt jelenti, hogy elégedettek az elmúlt öt év eredményeivel, amit elértem. Persze nem egy személyben, hanem egy elkötelezett csapattal, akik mellettem álltak a feladatok végrehajtásában. A következő öt esztendő is tetemes mennyiségű feladatot tartogat számunkra: a két szakágvezetőre, a bizottságok tagjaira, és mindenkire, akik továbbra is velünk fogják járni azt az utat, amit elkezdtünk kitaposni.”

Kandrács Ildikó 25 éve mászik. A sziklamászást preferálja, de régebben sokat járt a hegyekbe, elsősorban az Alpokba. Főleg alpesi sportutakat teljesített, olykor egész nehéz fokozatban; manapság inkább sportmászásra jut ideje. Edzőként tevékenykedett tíz éven keresztül, és ugyanennyi ideje dolgozik sziklamászó oktatóként. Elnökségi tagja a Magyar Hegymászó Oktatói Kollégiumnak és vezetője a Zerge Sziklamászó Sportegyesületnek. Szabadidejében terepfut, és imád festeni. Művészeti egyetemet végzett, így a festészet a meditáció és a lelki megújulás számára.

Kandrács Ildikó

Gratulálunk a megválasztott tisztségviselőknek, és jó munkát kívánunk nekik a következő öt évre!