Szervezet
Kandrács Ildikó, elnök
1996-ban kerültem a mászás bűvkörébe. Főleg az alpesi sportmászásban tapasztaltam meg a sport végtelen szépségét, mely életszemlélet-formálás szempontjából sem utolsó. 2010-től kezdődően 12 éven át edzőként és sziklamászó oktatóként tevékenykedtem, kicsiknél és nagyoknál egyaránt. Egyesületem, a Zerge SZSE, 2012 óta tagja az MHSSZ-nek. 2015-ben választottak meg az MHSSZ elnökévé először, melyet 2020-ban egy újabb ötéves mandátum követ. A felelősség, a fejlődés, az út és a cél elérése, melyet kitűztem a szövetség céljaként, egy kihívásokkal teli, de izgalmas életet teremtett számomra.
Erdélyi Balázs, Alelnök, Szabadidősport szakágvezető
Lassan három évtizede vagyok a mászás elkötelezett híve. Végzett sportmászó edzőként több mint 10 éve tartok heti rendszerességgel edzéseket, 2020-ban pedig hegymászó oktatói képesítést szereztem. A Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium aktív tagjaként elkötelezetten dolgozom a hazai oktatás és képzés színvonaláért. A 2018-ban alapított TRAVERZ Sziklamászó Sportegyesület elnökeként, valamint a nehézségi és boulder magyar kupák, illetve sziklamászó versenyek rendszeres szervezőjeként és résztvevőjeként közvetlen rálátásom van a hazai mászóélet mindennapjaira.
Az MHSSZ tagsága 2025-ben szavazta meg a szövetség új szervezeti felépítését, amellyel párhuzamosan megalakult a Szabadidősport Szakág. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy alelnökként és ezen új szakág vezetőjeként dolgozhatok a hazai sportmászás és hegymászás fejlődéséért. Szakmai tapasztalatomra, a versenyszervezésben és az edzőképzésben szerzett tudásomra építve jelentkeztem a pozícióra, hogy elősegítsem a sportág népszerűsítését, a közösségépítést, valamint a biztonságos és fenntartható fejlődést.
Célom, hogy a sziklamászás és a mászósport mindenki számára elérhetővé és vonzóvá váljon, miközben kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok és az utánpótlás nevelésére. Ennek érdekében a szakágvezetői és alelnöki feladatok mellett aktívan veszek részt a Mászóiskola Szakbizottság, az Oktatói Bizottság, Szolidaritási Bizottság valamint a Versenyrendszer Munkacsoport munkájában is. Így közvetlenül tudom támogatni a hazai mászóiskolák felújítását, az új helyszínek engedélyeztetését, a hazai mászótermek fejlődését, továbbá a sziklamászó bajnokságok, a II. és III. ligás versenyek és a helyi versenyrendezési hagyományok ápolását. Munkámmal szeretnék hosszú távú értéket teremteni a teljes magyar mászóközösség számára.
Harangi János, verseny sportmászó szakág vezető
Az utóbbi fél évben, mint szövetségi kapitány, jelentős szerepet vállaltam a versenymászó szakág működésében, és ez idő alatt mély betekintést nyertem a szakág működésének erősségeibe és hiányosságaiba. Számos kihívással szembesültünk, amelyek megoldásra várnak, és úgy érzem, hogy a meglévő tudásommal és tapasztalataimmal hatékonyan hozzájárulhatok ezek sikeres kezeléséhez.
A versenymászás olimpiai sporttá válásával a sportág új korszakba lépett. Míg korábban
rétegsportként működött, mára egyre nagyobb figyelem övezi, látványsporttá nőtte ki magát, és tömegek érdeklődését keltette fel. Ez új elvárásokat támaszt mind a szervezeti, mind az operatív munkák terén. Úgy vélem, hogy a szakágvezetői pozícióban lehetőségem nyílna arra, hogy a jelenlegi helyzet kihívásait innovatív megoldásokkal és stratégiai gondolkodással fordítsuk előnyünkre.
Korábbi munkám során nemcsak a szakmai irányításban szereztem tapasztalatot, hanem a sportolók támogatásában, munkacsoport koordinációjában és a hosszú távú tervek kialakításában is. Elkötelezett vagyok amellett, hogy a versenymászás országos szinten is meghatározó szereplővé váljon, és Magyarország kiemelkedő tehetségeket adjon az olimpiai színpadnak.
Dr. Ágoston Viktor, Síalpin szakágvezető
A hegyek, a mászás és a síelés régóta meghatározó részei az életemnek. A síalpin számomra ezeknek a világoknak az egyik legtisztább találkozása: egyszerre állóképességi sport, technikai kihívás, természetben való mozgás és valódi hegyi sport.
A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség síalpin szakágvezetőjeként azon dolgozom, hogy Magyarországon egy erős, aktív és hosszú távon fenntartható síalpin közösség épüljön. Fontosnak tartom, hogy a sportág ne csak a versenyzőkről szóljon, hanem mindazokról, akik szeretnének biztonságosan és felkészülten sítúrázni, fejlődni, közösséghez tartozni, vagy akár később versenyzőként is kipróbálni magukat.
Kiemelt célom a hazai versenysport fejlesztése és a magyar síalpin válogatott szakmai hátterének erősítése. Szeretném, hogy a tehetséges fiatalok számára jól látható fejlődési út alakuljon ki, a magyar versenyzők pedig egyre több hazai és nemzetközi lehetőséghez jussanak.
Ugyanilyen fontosnak tartom a hazai síalpin közösség összekapcsolását. Egy fiatal szakág fejlődéséhez versenyzőkre, túrázókra, edzőkre, oktatókra, egyesületekre, versenyszervezőkre és támogató partnerekre egyaránt szükség van. Hiszek abban, hogy a szakág jövőjét nyitott párbeszéddel és közös munkával érdemes építeni.
Szakágvezetőként ezért nem csupán versenyeket és programokat szeretnék szervezni, hanem egy olyan szakmai és közösségi környezet kialakításán dolgozom, amelyben a magyar síalpin sport évről évre magasabb szintre léphet.
A cél egyszerű: minél több emberrel megismertetni ezt a különleges hegyi sportot, lehetőséget teremteni a fejlődésre, és hosszú távon egy erős magyar síalpin közösséget és versenysportot építeni.
Sántha Gergő, Hegymászás szakágvezető
A hegy- és sziklamászás iránti elköteleződésem 34 éve töretlen, ez idő alatt nem csupán sokoldalú mászóvá váltam – nyári és téli alpesi, jég- és sziklamászás terén egyaránt –, hanem a hegymászó sportedzői végzettség megszerzésével az oktatás területére is sikeresen beléptem. E tapasztalataimat kamatoztatva az MHOK (Magyar Hegymászó Oktatási Kollégium) vezetését is elláttam, jelenleg pedig második ötéves ciklusomat töltöm ebben a szerepben.
Nemzetközi szinten 2018 óta vagyok aktív résztvevője a Nemzetközi Hegymászószövetségek Uniója (UIAA) Training Commission munkacsoportjának. Kezdetben megfigyelőként, később teljes jogú tagként dolgoztam azon, hogy a nemzetközi oktatási standardokat fejlesszük és előremozdítsuk. E tevékenységem révén nemcsak szakmai tudásomat mélyítettem el, hanem értékes kapcsolatokra is szert tettem, amelyek hozzájárulnak a hegymászó közösségek fejlődéséhez.
Úgy érzem, hogy a szakmai múltam, a nemzetközi tapasztalataim és a hazai szakmai szervezetekben végzett munkám alkalmassá tesznek arra, hogy a Szövetség új ciklusában a Hegymászó Szakág vezetőjeként folytassam tevékenységemet. Célom, hogy a hazai hegymászás fejlődését, a képzési rendszerek megerősítését, valamint a nemzetközi kapcsolatok további bővítését elősegítsem.