A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség vezetősége ezúton szeretne tájékoztatást nyújtani a napokban petícióban testet öltő problémafelvetésekkel kapcsolatban, és az abban foglalt, egyoldalúan tálalt és többségében alaptalan állításokkal szemben valós képet adni a megalapozott, felelősségteljes döntéshez, hogy az valóban a sportmászás jövőjét szolgálja.
Nézzük először, hogy mit tett, tesz a szövetség a sportmászásért, versenymászásért!
Milyen konkrét eredményeket tud felmutatni a szövetség a sportmászás fejlesztésében?
A szövetség a 2020-as legutóbbi tisztújítás óta (ahol az elnök asszony ismételt bizalmat kapott) folyamatosan növekszik. Tagegyesületeinek száma 43-ról 66-ra nőtt. Az új belépők között jelentős mértékben találhatók sportmászó egyesületek is. Az éveken át meglehetősen karcsú büdzsé ellenére a szövetség vezetése folyamatosan azon dolgozott, hogy minden területre megfelelő szakembereket találjon, akik többsége társadalmi munkában végezte/végzi a vállalt feladatot. A folyamatos forráshiány csak fokozatos, kis lépéseket tett lehetővé a szakmai munka fejlesztése terén. A szövetségnek mindössze néhány kulcsfeladatra volt módja díjazást is biztosítani, köztük a versenymászó sportszakmai munkát végző válogatott edzők számára. Akiket szintén az elnök asszonyt kért fel a közös munkára és akik díjazás nélkül nem is vállalták volna a feladatot.
A szövetség az állami források által biztosított, évről évre növekvő támogatási összegek legnagyobb részét a versenymászó szakágra fordította, fordítja. A sziklamászó helyek támogatása mellett a mászótermi infrastruktúra fejlesztésére is sikerült forrásokat szerezni, amely közvetlenül érinti a versenysport utánpótlás-bázisát. Tucatnyi sportoló került be állami támogatási programokba, ezek közül van olyan, amely évi tízmillió forintos támogatást jelent egyetlen sportoló számára. Együttműködéseket alakítottunk ki manuálterápiás, sportorvosi és diagnosztikai partnerekkel, továbbá kiemelt válogatott versenyzőinknek olimpiai szintű angol edzőprogramot is biztosítunk a hazai szakedzők munkáján túl. A szakmai stáb által meghatározott külföldi versenyekre a szövetség költségén utazik számos versenyzőnk.
A különböző célokra biztosított állami források összegének folyamatos növekedése csak és kizárólag a szövetség elnökének, Kandrács Ildikónak, az ő diplomáciai munkájának köszönhető. Ő harcolta ki a sziklamászó helyek felújítására biztosított extra forrásokat, a mászótermi fejlesztésekre kapott forrásokat, valamint az olimpiai sportággá válás kapcsán 2023-ban a korábbiakhoz képest jelentősen megnövekedett versenymászó működési költségkeretet, és a versenyzőknek nyújtott egyedi támogatásokat is. Kiváló kapcsolatot épített ki minden olyan hatósággal, szervezettel, amely a hazai szabadidős és versenyszerű sportmászásban érintett.
Téves logikai következtetések, alaptalan állítások
A petíció nem konstruktív. Csak azt foglalja össze, hogy most a készítői szerint mi rossz, ráadásul tele valótlan állításokkal. Semmit nem mond arról, hogy mit gondolnának az érintettek helyette jobbnak, nincs mögötte javasolt szervezeti struktúra, sportági stratégia. A petíció kezdeményezői szinte egytől-egyig üzletileg is érdekeltek (köztük teremtulajdonosok), így pozíciószerzési ambíciójuk nem feltétlenül idegen pénzügyi érdekeiktől.
Nem igaz, hogy szét kell válni az eredményes működéshez
A petíció alap állítása, hogy a szervezeti szétválást a nemzetközi trendek indokolják. Ezzel kapcsolatban a valós nemzetközi gyakorlat a következő:
Az IFSC nyilvántartásában 44 európai tagország szerepel.
36 ország egyesített hegy- és sportmászó szövetséggel képviseli magát:
Andorra, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Írország, Izland, Izrael, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Örményország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna
8 ország külön sportmászó szövetséggel rendelkezik:
Ausztria, Horvátország, Olaszország, Litvánia, Málta, Észak-Macedónia, Portugália, Szerbia
(Vastaggal kiemelve: a sportág jelenlegi IFSC rangsorának országai, férfi-női kategória, nehézségi, első 20 helyezés.)
Mint látható, az európai gyakorlat az egyesített hegy- és sportmászó szövetségi munkát részesíti előnyben, és munkájuk nem tekinthető eredménytelennek. A petícióban kiemelten Csehországot és Szlovéniát hozzák példának az eredményes működésre. Mindkét országban egyesített hegy- és sportmászó szövetség működik.
A petícióban a szomszédos országok sikereit a “versenymászásra rendelkezésre álló források kidolgozott és következetesen vitt hosszú távú koncepció mentén történő okos elköltésével, a megfelelő tudás birtokában lévő szakmai stábra támaszkodva történő felhasználásával” indokolják, azt sugallva, hogy ez nálunk a szövetségi struktúra miatt nem valósulhat meg. Az igazság ezzel szemben az, hogy az elmúlt évek szakmai feladatait a jelenleg kiválni kívánó szakmai stáb hajtotta végre. A hosszú távú koncepció olyannyira nem valósult meg, hogy az egyik évben a vezetőség által is jóváhagyott, nemzetközi versenyekre fókuszáló építkezés eredménytelenségét látva már a következő évben a válogatott edzésekre fókuszáló éves programot vázoltak fel. A szövetség vezetése mindvégig nyitott volt a szakmai javaslatokra, és amennyiben azok a szövetség transzparens működésével összeegyeztethetők voltak, mindig támogatta azokat. A jogi felelősséget a pénzügyi gazdálkodásért ugyanis továbbra is a szövetség elnöke egy személyben viseli, a szakmai stáb semmilyen szinten nem vonható felelősségre.
A szövetség sportmászó szakmai feladatait 2019-től egészen 2023 áprilisáig az az edzői kar látta el, amely most teljes mellszélességgel a kilépést pártolja, és azt a szakmai munkát is bírálja, amelyet saját maga végzett.
A petícióban említett probléma nem szakmai vagy strukturális okokra vezethető vissza, hanem egyértelműen gazdasági jellegű érdekellentétből ered: a javadalmazásról és a rendelkezésre álló pénzügyi keret feletti rendelkezési jogról szól. Ez nem új keletű törekvés a sportszakmában érintettek részéről.
Nem igaz, hogy a hegymászó egyesületek képviseleti túlsúlya hátráltatja a sportmászás érdekképviseletét
Nehezményezik, hogy tagegyesületi szinten a hegymászó egyesületek többségben vannak, így a közgyűlésen a sportmászó egyesületek nem tudják érvényesíteni a sportszakmai érdekeket. Ez elméletben akár igaz is lehetne, hiszen egyelőre valóban több a hegymászó, mint a sportmászó egyesület. Azt viszont elfelejtették megemlíteni, hogy az utóbbi években a hegymászó egyesületek kivétel nélkül minden évben ellenszavazat nélkül elfogadták a versenymászó szakág beszámolóját és pénzügyi, szakmai terveit. Valójában tehát a hegymászó “túlsúly” soha nem volt korlátozója a versenymászó érdekeknek, koncepciónak, munkának. Ha ez a munka a sportmászó szakma szerint nem kellően eredményes, akkor azért legnagyobb mértékben éppen azok az emberek felelnek, akik most a kilépésben látják az egyetlen jövőképet. A versenymászó szakág egyesületei eddig mindig megszavazták a szakmai beszámolót, ha évek óta probléma volt, miért nem reagáltak ennek megfelelően?
A petícióban szereplő állítás, mely szerint a közgyűlés jellemzően mindig egy olyan személyt választ ki a szövetség elnöki posztjára, aki a versenymászó szakág érdekeit háttérbe helyezi, konkrétan hazugság. Az elnök 9 éve Kandrács Ildikó, akinél többet aligha tett bárki is a hazai versenymászásért.
A válogatott edzői kar távozása okozta krízist a szövetség az elérhető legjobb szakemberekkel igyekezett elhárítani, végig a versenyzők érdekeit szem előtt tartva. Egy ilyen változást aligha lehet zavartalanul menedzselni. Ezt a helyzetet a távozott edzők okozták, most pedig az így kialakult helyzet hiányosságait meglovagolva érvelnek a kilépés szükségessége mellett.
A tény az, hogy kvázi ultimátum keretében olyan (elsősorban anyagi természetű és a gazdálkodás feletti kontrollra vonatkozó) feltételeket támasztottak a szövetséggel szemben, amelyek egy jogszerűen és a sportolók érdekeit prioritásként kezelő szövetség számára vállalhatatlanok. A szövetség vezetősége ennek ellenére, szakmai tudásukat elismerve több alkalommal is próbált velük egyeztetni, hogy folytatódhasson a közös munka. Ettől azonban mindvégig elzárkóztak.
A szétválás egy évtizeddel vetné vissza a sportmászás helyzetét
Felhívnánk a petícióban foglalt megoldást támogatók figyelmét arra, hogy mit tesznek kockára a kiválással. Őszintén reméljük, hogy azokat az alap kérdéseket, hogy:
- Mi a kiválás utáni koncepció?
- Kinek mi lesz a feladata, hogyan épül fel a leendő szervezet, kik lesznek annak vezetői?
- Mi a sportszakmai stratégiájuk?
- Milyen forrásokból szándékoznak működni?
- Miben fognak másképp működni, mint eddig?
már feltették, és mindegyikre megnyugtató és egyértelmű választ kaptak. Jó azonban, ha tudják, hogy egy ilyen kiválás milyen jogi és működési következményekkel jár. Ennek részleteit fel fogjuk vázolni a közgyűlésen, de a lényeg:
- amennyiben a szövetség által elkészített stratégiát (amibe egyébként a petíció aláírói közül is volt, aki bedolgozott) nem fogadja el a tagság, a sportmászás nem fog (akár évekig) hozzáférni a további támogatási forrásokhoz, mivel azok feltétele az új stratégia elfogadása
- egy ilyen folyamat időben hosszú, és igen komplex, könyvelési-pénzügyi-jogi asszisztenciát igényel. Gyakorlati tapasztalat alapján ez reálisan fél év-egy év közé tehető, és beláthatatlan következményei lehetnek a sportág működésére nézve. A közgyűlésen erről részletes tájékoztatást ad a szövetség jogásza
- a szabadidős mászóközösség nélkül a versenymászás elveszíti az utánpótlási alapját
- a szövetségi szétválás elaprózza a mászósport érdekérvényesítő erejét. Így is kis szövetség vagyunk, a feldarabolódás súlytalanná tenné a sportképviseletet
A nem hegymászó, de nem is versenyző populációról nem esik szó a petícióban, pedig ennek a tömegnek köszönhető a sport társadalmi beágyazottsága, végső soron a támogatottsága is. Szépek a versenyeken elért eredmények, de a sportban megjelenő tömegek, a szabadidősport szintjén megjelenő elismertség és ismertség az, ami ennek a sportnak a jelenét és a jövőjét meghatározza, mind az utánpótlás, mind a termek versenyképessége és fenntarthatósága, mind az állami és egyéb támogatások szintjén.
Ha bekövetkezik az, amit a petícióban szeretnének elérni, az a sportmászásnak nemhogy az előrelépést nem fogja jelenteni, hanem évtizedre visszaveti a sportágat, és tönkreteszi kilenc év lelkiismeretes munkáját, diplomáciai kapcsolatait, anyagi forrásait. Azt a munkát, amelyben a most kilépést szorgalmazóknak is részük volt, és amelyért számtalan lelkes önkéntes a családjától, szabadidejéből vett el értékes időt bármiféle fizetség nélkül. Kilenc évnyi munkát kidobva az ablakon ugyanazokkal az emberekkel próbálnák nulláról felépíteni a sportmászás irányítását, akiknek a munkájával eddig elégedetlenek voltak. Ez nem a sportág megmentését fogja szolgálni, hanem annak kivéreztetését. A szétválás tematizálása már most is nagy károkat okoz mind a mászótársadalomban, mind a sportág megítélésében.
Érdemes lenne a döntés előtt azon is elgondolkodnia az érintetteknek, hogy külső szemlélők felé milyen optikája/üzenete van annak, különösen az olimpia évében, hogy szétrobbantja magát az egységes sportági szövetség. Véleményünk szerint egy belső szervezeti átalakítással ezek a problémák orvosolhatók lennének. Egy ilyen átalakítást egyébként is megkövetel az olimpiai sportággá válás miatti nagyobb figyelem. Éppen ezért a szervezeti struktúra átalakításra vonatkozólag kidolgoztunk egy javaslatot, melyet a közgyűlésen ismertetni fogunk.
A kialakult helyzetet teljes mértékben méltatlannak tartjuk a sportággal szemben, és rendkívüli módon elszomorít bennünket, hogy hányan éltek, élnek vissza a beléjük helyezett bizalommal. Ennek ellenére a megoldást keressük, kizárólag a sportmászók érdekeit, és nem az esetleges anyagi előnyöket szem előtt tartva. Egészen biztosan vannak és voltak hibák, mint mindenhol, ahol emberek dolgoznak. Rengeteg még a tennivaló, és meggyőződésünk, hogy csak közösen és nem a közösséget bomlasztva tudunk eredményesen működni.
A szövetség vezetése semmilyen, versenymászást érintő, előremutató szakmai munkának nem gátja. Egyedül annak gátja, hogy a sportág fejlesztésére, működtetésére kapott forrásokat a szervezet közreműködői, és ne a versenyzők javára fordítsák. A szövetség vezetése nem vár el többet, minthogy az érintettek megértsék és elfogadják, hogy a sportszövetségi működésnek vannak alapvető gazdálkodási és átláthatósági követelményei, amelyet semmilyen szakmai köntösbe burkolt érvekkel nem lehet megkerülni.
Ha szeretnétek megismerni a szövetség által az államtitkársággal közösen felépített középtávú stratégiát, vagy a fent leírtak nem adtak kellő választ a kérdéseitekre, nézzétek meg online közvetítésünket soron következő rendkívüli közgyűlésünkről, melyet 2024. február 28-án szerdán 18:30 órától tartunk a budapesti MAG47 mászóteremben. A hely korlátozott befogadóképessége miatt a személyes részvételt nem tudjuk minden érdeklődő számára biztosítani, viszont a jelen cikk terjedelmét jóval meghaladó részleteiben is tárgyalt témáról szeretnénk, ha első kézből értesülnétek.
Kandrács Ildikó egy négy évvel ezelőtti interjújában így fogalmazott:
Mi úgy gondoljuk, hogy a párbeszéd, és nem az elzárkózás viheti előre a hazai mászósport ügyét.
Ezt most sem gondoljuk másképp. Bízunk benne, hogy győz a józan ész.