Csapat (balról-jobbra): Vörös László, Csíkos József, Dr. Ágoston Viktor, Maku László, Markos Huba, Dr. Szász László, Dobó Barna, Gránicz János
Jöjjön hát az igazság… Dr. Szász László tollából Visszagondolva, minden úgy történt, ahogyan terveztük. Ha ezt valaki előre megígéri, akkor hátradőlök és élvezem az egészet. Expedíciónk alatt biztos csak az volt, ami már megtörtént, így elég izgalmas kalandban volt részem. Egyedül a hazajöveteli lázas hasmenés nem volt belekalkulálva az utazásba, a többi simán ment. Repülőjegyünket Delhibe oda-vissza és Delhi-Leh oda rendeztük előre, a többi titok volt miképpen alakul. Delhibe való érkezésünkkor találtam szemben magam először a monszun által generált kánikulával. Kábulatomból a gépjárművek folyamatos dudálása ébresztett. A belvárosi tömeg és szagok elbódítottak. Folyamatosan a nyakunkba akaszkodtak a kerítők, akik vagy a turisztikai irodákba vagy a bazárokba szerettek volna becsalogatni minket. Némi maszalás csirke és pénzváltást követően felkerestük az Indiai Hegymászó Szövetséget. Túl kellet esni a bürokrácián…. Látogatásunk eredménye a nyakunkba varrt LO lett, akivel egyenesen a reptérre taxiztunk. Várótermi éjszakánk egyetlen örömteli eseménye az volt, hogy az összekötőtisztünk, megunván mindennemű luxust nélkülöző szállásunkat, lelépett. Sajnos reggel viszontláttuk, személye későbbiekben is tartogatott megoldandó feladatot. A fapados repülőnkön izgalmasan teltek a percek miután megjelentek alattunk a hegyek. Alig bírtuk követni az eseményeket. A felhők felett mintha a Nun-Kun tömb is kirajzolódott volna. Hamar elértük célunkat, Leh repülőterét. Itt kilépve a repülőből, már a magasságot is éreztük (3500m). Végre belevághattunk a közepébe. A taxisok által javasolt szállodákat elutasítva, magunk térképeztük fel a lehetőségeket, majd a legolcsóbbat választva elfoglaltuk pihenő helyünket. Zuhanyzás után (a gyorsaknak még meleg víz is jutott) megosztottuk a feladatokat, majd mindenki indult a dolgára. Amint előbb írtam, magunknak kellett megszervezni az itt létünket, utazásunkat illetve ellátásunkat. Bevásárlás, ebéd egy helyi kifőzdében (ünnepnap révén csak vega kaja volt, tibeti tupka és Momo társításban), fuvar szervezés. Este, naplementére „felrohantunk” a közeli szent helyre. Utána pakolás a 6 napos túrára és aludni tértünk. Indulás előtt a nélkülözhető cuccokat (hágóvas, jégcsákány és társai) bepakoltuk egy raktár szobába. Kisbuszunk vígan indult a Dalai Láma tekintete mellett a hegyek irányába. Stok falut elérve a sofőr kipakolt volna minket, de szemfüles magyar utazok rögtön észrevették, hogy tovább is vezet az autóút, így kértük a továbbszállítást. Plusz pénz fejében nincsenek leküzdhetetlen akadályok. Igaz a gyalogút kezdeténél is utunkat állta egy pénzbeszedő nő, kérve a park belépési díját. Szemfüles társaság. Magyar ember lévén mi is azok vagyunk!! A hölggyel két napban egyeztünk ki, azzal a feltétellel, hogy visszafele rendezzük a többit, ha másképpen alakul. Kis alkudozásunk után boldogan indultunk felfele a völgyben, végre az igazi környezetünkben mozoghatunk. A táj, amibe csöppentünk kopár, kevés zöld felület tartja magát a szárasság ellenében. Az évi csapadék mennyiség minimális. Pár óra alatt értük el az első „kempinget” 4100m-en. Program sátorállítás, sütkérezés az oxigén hiányos környezetben. Később magasabbra sétáltunk, betartva az akklimatizáció szabályait. Meglepetésünkre és nem kis felháborodásunkra, estére megjelent a pénzbeszedő, kemping díjat kért. Nehezményeztük az eljárást, de végül fizettünk. Reggel már indultunk is első egész napos akklimatizációs túránkra. Célunk egy 4870 m magas hágó volt. Kényelmes tempóban, sokat pihenve teljesítettük a kötelezőt. Ráadásképpen egy közel 5000 m-es csúcsot is kereszteztünk a hágó mellett. Kényelmes tempóban, sokat pihenve teljesítettük a kötelezőt. Szállásunkra visszaérkezve pihenés, feltöltődés várt ránk. Sajnos estére megváltozott az időjárás, így hamar a sátor menedékébe húzódtunk. A gyenge eső később rákezdett és a táborunk mellet csorgadozó kispatak éjszaka kilépett medréből, mint egy turbina zúgott sátrainktól nem messze, nem kis rémületet okozva nekünk. Mi lesz, ha elvisz minket? Szerencsénkre reggel elállt az égi áldás. Környezetünket azonban átalakította éjszaka. Bokáig érő sárban indultunk a kötelező szárítkozás után tovább a Stok Kangri alaptáborába. Folyamatos akklimatizációnknak köszönhetően könnyedén értünk fel a „BC”-be. A Stok Kangri egy turista hatezres. Ennek megfelelően az alaptábora egy jól kiépített sátortábor, melyben a fizetős kuncsaftok részére teljes ellátást biztosítanak. Mivel az eső itt sem maradt el, napok óta nem indult csoport a csúcs felé. Mindenki a jó időre várt. Csapatunk sem vállalkozott sokra, meglátogattuk az 5300 m kezdődő gleccsert terepfelmérés céljából, majd hogy ne maradjon ki a mai napra sem a magasság emelése, felszaladtunk egy kisebb csúcsra. Az időjárás szeszélyessége miatt kupaktanács úgy döntött, adunk az időjárásnak egy napot. Csúcs vagy a völgy, ez volt a kérdés! Mivel a csúcsdíj szedő sráccal sikerült megállapodnunk, hogy az 1800 INR díjat csak akkor kell kifizetnünk, ha felfelé indulunk, nem volt veszteni valónk. Az éjszakai eső reggelre elállt, mintha megállapodtak volna a sráccal. Így mászásra készen kászálódtunk ki sátrainkból. Az időjárás egész nap becsületesen tartotta magát a paktumhoz, nem kezdett rá, csak kis felhőcskék játszadoztak az égen. Hajnali pirkadatban még visszaverte a köd fejlámpánk fényeit, de ez nem akadályozta haladásunkat. Nehézségeink az első hágónál kezdődtek, nehezen találtuk az ösvényt, pedig a terep könnyű volt. Ennek megfelelően gyorsan faltuk a szintet, hamar a gleccseren találtuk magunkat. Már látszott, hogy a magasság hatására a lenti eső itt hóként hullott alá. Ennek ellenére könnyedén követtük az előttünk haladó csoportot az általuk taposott nyomon. Az idő is változóban volt. Kivilágosodott, felhők alánk vonultak, csak a csúcsok burkolóztak kisebb felhőpamacsokba. A hőmérséklet gyorsan emelkedni kezdett a kisütő nap hatására. Az fenti csapat hirtelen visszafordult, jelezték mindenki életveszélyben van. Minket nem lehet azonban megijeszteni, felkészültünk a Yetire. Azért biztos, ami biztos egy szép lavinanyomot találtunk megfelelőnek a továbbhaladásra. A nyom egészen a 6000 m magas gerincre vezetett minket, ahonnan egyenes út vezetett az imazászlókkal díszített csúcsra. A magasságtól, folyadékvesztéstől és a sok nyomtaposástól hányinger gyötörve ünnepeltük első hatezresemet. A felhők nem engedték, hogy gyönyörködhessünk a tájban, ezért hamar a visszavonulást választottuk. Rövidebb utat választva bukdácsoltunk a mély hóban vagy szánkáztunk fenéken ahol tudtunk. Émelyegve, de gyorsan értünk az alaptáborban ahol egy kóla engem is kihúzott a gyötrelemből. Meg kellet erőltetnünk magunk, nem várhattunk. Még aznap levonultunk az alsó táborba, hogy elérjük a megbeszélt taxit. Sajnos hiába voltak jobbak a kondíciók és haladtunk gyorsabban a felszáradt terepen, a fuvar nem várt. Szerencsére kis szervezés után minden helyére került, robogtunk Leh felé ahol már ismerősként fogadtak a „wine shopban”. Kaptuk is rögtön a szokásos sört, amivel a Stok Kangri sokadik magyar megmászását ünnepeltük. Mámoros pillanatunkban futottunk össze Szőnyi Ferivel, aki földünk egyik legextrémebb futására készült. Milyen kicsi a világ! Másnap már rutinosan kezdtünk hozzá a készülődésnek. Vásárlásnál már csak a kipróbált ételeket vettük, a szükséges gázpalackokra is megalkudtunk. A fuvarral akadt egy kis nehézségünk, csak Kargilig találtunk megbízható buszt. A csomagokat estére gyorsan összepakoltuk. Mindenki várta a másnap reggeli indulást. Este mivel maradt egy kis időnk, naplementére újból felfutottunk egy budhista templomhoz. Vidám hangulatban indultunk, áthaladtunk 4000m feletti hágókon is, sok a szerpentin. Szólt a helyi zene a lejátszóból, ennek ellenére Én a fülhallgatóm magányába menekültem, így elviselhetőbb volt. Utunk során csak egy rövid reggelire álltunk meg. Az első helyszínen nemigen sikerül kiszolgálni minket ezért átvonulunk egy másik helyiségbe. A másodikban se voltak gyorsabbak, de azért kiszolgálták a csapatot. Én maradtam a csapati mellett teával, féltem, hogy egy gyomorrontás az egész mászásomat keresztülhúzná. Továbbiakban sokasodtak a katonai ellenőrző pontok, ahol mindenkit kiszállítottak, egyenként kellett beadni másolatot a vízumról és útlevélről, kézzel kell aláírni, hogy nincs nálunk műholdas telefon. Kargilban bejelentkeztünk a rendőrségen, tartottunk egy kis bevásárlást, míg a többiek átpakoltak egy másik buszra. Szerencsére gyorsan megoldottuk a teendőket és száguldottunk tovább a Suru völgyben. Ez a völgy teljesen más volt az eddigieknél, buja zöld növényzet takarta. Egyszer csak feltűnt egy hegy felhőbe burkolózva, csak lassan esett le, hogy ez a Nun. Rögtön megállásra szólítottuk fel a sofőrt, aki a zenehallgatás közepette nemigen reagált kérésünkre. Nun azonban annál inkább, elsöpörte a felhőket, engedte, hogy maga teljes valójában bámulhassuk. Az eddig csak képekről ismert hegy megelevenedett. Izgalommal bámultuk, hova készülünk. A kis intermezzo után jó hangulatban érkeztünk Tangolba, mire lepakoltunk már a szirdarok is megérkeztek. Kezdődhetett az alkudozás. Miután megegyeztünk a teherhordókról, egy szakácsot is felfogadtunk az LO-hoz, mivel nélkül nem érezte volna jól magát a hegynél. Másnap hajnali ötkor nagy zsivajjal érkeztek hordáraink, mindegyik szerette volna elsőre megkaparintani a neki legmegfelelőbb csomagot. Hordóink a végére maradtak, nem szerepeltek a kedvencek között. Utunk változatos tájon haladt az alaptábor felé. Függőhídon áthaladva, alattunk a tajtékzó gleccserpatak dübörgött. Végigmentünk a poros kis falucskán, ahol romos épületek szegélyezték ösvényünket. Ez a táj teljesen különbözött a Stok Kangri vidékétől. Virágokkal zsúfolt réteket találtunk mindenhol. Ennyi havasi gyopárt életemben nem láttam még. A Sentik gleccser völgyén keresztül értük el az alaptábort, mely a gleccser bal oldali oldalmorénáján helyezkedett el. . Ez a vidék már kopárabb volt. Nem véletlen, utunk végén egy visszahúzódott gleccserfolyam völgyében haladtunk. 4600 m fekvő alaptáborban nem voltunk egyedül. Egy Baszk – Német nemzetközi expedíció tartózkodott a hegyen. Szerencsére elég hely volt az alaptábor kiépítéséhez, berendezkedhettünk a hosszabb ittlétre. Érkezésünk után meghívtak egy teára. Érdekes egy társaság, többüknek hiányzott az ujja, egyiknek az arcát is plasztikázták fagyás miatt. Mi jól éreztük magunkat, vigyáztunk a feljövetel során, hogy kevés súllyal lassan haladjunk. Nagyot aludtunk, mivel másnap már a hegyre készültünk. Az indulással nem siettünk, csak jóval kivilágosodás után kezdtük a menetet. Pár napi kaja és egy kis sátor volt a fő motyó. Utunk eleje lehetővé tette, hogy cipőben kezdjem a mászást. A moréna tetején a gleccsernél kellet csak cserélni műanyag bakancsra. A gleccserről jól látszott a felugrás, amin fel kellett mászni. Szólóban két jégcsákánnyal teljesítettem a kb. 400m 40-50 fokos jégfalat. Van fix kötél is, de nem használtam, ki tudja, milyen állapotban van, hol rögzítették. Nehézséget okozott még pár gleccserhasadék, ezeket folyamatosan ki kellet kerülni. A „függőgleccser” tetején enyhült a terep, ami kivezetett a 4km-es platóra. Itt látszott először a Nun. Gyönyörű! A plató közepén sátrakat álltak már. Itt vert tábort a baszk-német csapat. Rengeteg szemét, hulladék vette körbe őket, így mi pár száz méterrel odébb állítottuk fel sátrainkat. A csapat egy része rögtön visszament az alaptáborba. Mi fent maradtunk, délután pedig elsétáltunk a hegy lábához. Elemeztük a lehetőségeinket. Végül találunk fix kötelet a járható nyomvonalon. Visszaérve sátrunkhoz feltöltöttük magunkat élelemmel és innivalóval, másnapra is olvasztottunk magunknak vizet. Reggel összepakoltunk és sátrunkkal együtt átköltöztünk a hegy lábához. Hátizsákjainkat lent hagyva indultunk a 2-es tábor irányába. A minimális felszerelésünkkel gyorsan haladtunk. Én szólóban, a fix köteleket békén hagyva, sziklás részeket kikerülve, szinte végig 40-50 fokos firnes területen két óra alatt felértem a 2-es táborba, ami egy sziklás rész tetején feküdt. A többiek lassabban haladtak, előszedték a fix köteleket a hó alól, amit helyenként csákánnyal kellett kiszabadítani. Kis ideig maradtunk a 2-es táborba, majd a köteleken leereszkedve gyorsan visszatértünk sátrainkhoz. Éjszakára is itt maradtunk, csak reggel indultunk lefele. Még a csúcstámadás előtt szükségünk volt egy kis pihenésre és feltöltődésre az alaptáborban. Leérve főtt krumplit és teát kaptunk, amit kis hagymával egészítettünk ki. Nagyon jól esett. Mosdás és pihenés volt a kötelező program majd vacsora. Rizs zöldséggel, szósszal és csapatival. A következő napot is nagyjából a sátorban töltöttük, heverésztünk, olvastunk, rejtvényt fejtettünk, eszegettünk. Este pakolás után négyen egyeztettük a következő napi menetet. Cél a csúcs! A csúcstámadás: Első nap az 1-es táborig megyünk, a hegy lábához. Sátrunkat itt hagyjuk, időben elkészülünk a kötelező evés, ivással és korán nyugovóra térünk. Jó az idő továbbra is, nincs túl hideg. A következő napon már a C3-ig 6400m tervezzük a feljutást. A C2-ig lassabban haladunk a viszonylag nagy hátizsákjainkkal. Itt találjuk a német mászót sherpájával, aki éppen dühtől forrva indul lefelé, összeveszetek. Érdekes társaság…. Kis pihenés után indulunk a baszk hármas nyomában. Egy kis csúcs után 40m lemászás szükséges havon a gleccserre, innen a nyomvonal gleccserhasadékok között vezet felfele. A felhőben nehezen tudunk tájékozódni, de végül szerencsésen elérjük a 3-as tábort. Előtte találunk egy sátorozásra ideális, zárt gleccserhasadékot. Kifáradva verjük fel sátrainkat. Nekem nincs étvágyam, inni is nehezemre esik, ennek ellenére megerőszakolom magam, elkezdek havat olvasztani, innivalót készíteni estére és a következő napra. Gyönyörű a naplemente, igaz a hideg kezd komolyabban munkálkodni. Ennek hatására nem sokáig csodáljuk a naplementét, hamar elvonulunk éjszakára. Szerencsére éjjel nem kell túlzottan fagyoskodni. Reggel, világosban, de hidegben indulunk a csúcstámadásra. Zsákjainkba csak a szükséges dolgok, a többit a sátrakban. Kristálytiszta, friss az idő, a kemény firnen gyorsan haladunk. A 3-as táborig nem meredek a terep. Továbbmenve beérünk a csúcspiramis alá, tanácskozás, merre induljunk felfele? Én maradnék a klasszikus vonalon. Balra meredeken fel a gerincre, majd a gerincen tovább a csúcsra. A fiuk inkább jobbra mennének, a gleccserhasadékok között. Végül megpillantunk egyenesen felfele vezető köteleket. Nincs kérdés, ezeket követjük, amik 40-50 fokos firnes, jeges terepen kúsznak a magasba. Egészen felvezetnek a csúcsig. Csak az utolsó szakaszon haladunk sziklás területen. 13 órakor kiérünk a csúcsgerincre, . 2015.08.16. hét óra mászás után érjük el a csúcsot. Tökéletes pillanat, az elégedettség eluralkodik rajtam, ennél nagyobb élmény csak az lenne ha nem felhőbe burkolódznánk . A kötelező csúcsfotókat és felvételeket elkészítve igyekszünk lefele, hogy minél hamarabb visszaérjünk a sátrainkhoz. A köteleket használva lefele, 3 óra alatt érünk vissza a C3-ba. Fáradtak vagyunk ezért nem vállaljuk a tovább menetelt. Alszunk még egyet ebben a magasságban. Étvágyam továbbra sincs. Mellettünk felveri a baszk hármas is a sátrat, ők a következő nap készülnek a csúcsra. Egész jót pihenünk reggelig, a sátorból nehezen kelünk ki. Gyors pakolás és indulás lefelé. A 2-esben még felvesszük János depóját egy sör fejében, majd nyomás tovább. Lejjebb Viktor alatt ereszkedés közben elszakadt egy kötél, esett egy szépet. Szerencsére megússza kisebb zúzódásokkal. Az 1-esben lerakjuk János depóját, próbáljuk tartani a tempót, de már egyre nehezebben megy, a kis emelkedők is rettentő fárasztóak. A zsákomat egyre súlyosabbnak érzem. A platóról az ereszkedés izgalmas a ezzel nagy zsákkal, a hasadékok szépen megnyíltak pár nap alatt. A peremhasadéknál óvatosan taktikázok, itt most egy nagy űr tátong, simán beleeshetnék. Egy nagy ugrással és eresztés, sikerül a stabil alsó részre landolnom. Innen már biztonságban lehet lemenni. A sziklás részen, a depónál lecserélem végre a bakancsomat kis cipőmre, minden felszerelést felaggatok a hátizsákra, egy réteg ruha is lekerül. Igaz így még nehezebb lesz a zsákom, de már nem számít. Boldogan gyalogolok lefele a törmelékes terepen, még a szemerkélő eső sem tudja elvenni kedvem. Végre megvan álmaim csúcsa, amiért annyit dolgoztam. Gyorsan lejutok a lejtőn, közben már az alaptáborban található finomságokon járnak gondolataim. Kezdek nagyon éhes és szomjas lenni, a magasság csökkenésével hatványozottan jön vissza az életkedv. Nagy az öröm az alaptáborban. Sorra jönnek a csapattársak, az LO, a másik csapat LO-ja, többiek. Mindenki gratulál. Nagyon jól esik az első korty tea, meg a főtt krumpli-hagyma sóval. Bármi jöhet, csak hólé ne legyen, attól hányingerem van. A szakácsunk lement Tangulba, így a szabad konyhát kihasználva egy nagy adag paprikás krumplit rittyentünk Huba rendezésében, pálinkával öblögetünk. Lejövetel: Nagyot aludtunk, csak későn ébredtünk. A csapat döntött, nincs több próbálkozás, levonulunk. A táborláncos csoport nem próbálkozik. Reggelire sok csapatit kaptunk a szomszéd szakácstól műanyag bakancsom fejében. Összepakoltunk, elégettük a tüzelhető szemetünket. A leszállítandó csomagokat összepakoltuk a szomszéd konyha sátor mellé, mi pedig elindultunk Tangolba. Szép volt az idő továbbra is, a gleccserre gyorsan lejutottunk. A völgy végében kicsit megpihentünk, az idő megállt, nincs hova sietnünk. Tíz nap alatt sikerült teljesítenünk a 15 napra számított mászást. Mostantól gondolkodhattunk, hogy mivel töltsük el a maradék időt. Nemsokára már Delhiben gondolkodtunk, mit kezdünk azzal az egy héttel, ami a repülőnk indulásáig maradt. De ez már egy másik történet…..
Vissza