Tizenkét magyar sportmászó versenyzett a nehézségi cseh kupasorozat brnói állomásán, ami azt jelentette, hogy minden kategóriában volt magyar induló. Vályi Gergő és Tusnády Nimród az élmezőnyben végzett, Adam Ondrával döntőztek, korosztályukban az első és a harmadik helyen zártak.
A népes magyar kontingenst Schmidt Tamás válogatott edző kísérte az edzőtáborozással egybekötött brnói versenyhétvégére. Főleg a fiatalabb korosztályok számára fontos a versenytapasztalat, hiszen a hazai versenyrendszerben csak nyílt kategóriában rendeznek döntőt, korosztályosat külön nem, így a fiatalok nem tudják hol szimulálni a döntő nyomása alatti mászást. A cseheknél azonban igen, mert ott korosztályonként is rendeznek döntőket. Az IFI B kategória például a nyílt döntőben nem is indulhat. A két selejtező után onsight kell mászniuk, ez teljesen új tapasztalat. Ilyen jellegű utakon onsight (az út előzetes ismerete nélkül) mászni csak versenyen lehet.
Cseh Nehézségi Kupa Brno 2022 (Fotó: Schmidt Tamás)
Mindenki remekül helytállt, főleg ha azt nézzük, mennyire más hazai mászóteremben mászni. Tusnády Nimród és Vályi Gergő az élmezőnyben volt. A nyílt kategóriát nyerő legenda, Adam Ondra mellett a cseh mezőny általában véve is elég erős. Ettől függetlenül a döntős utat egyedül Ondra tudta topolni. Gege a tőle megszokott visszafogott elégedettséggel nyilatkozott a verseny után:
Cseh Nehézségi Kupa Brno 2022. 04. 15. (Fotó: CHS - Petr Chodura)

Mindenki remekül helytállt, főleg ha azt nézzük, mennyire más hazai mászóteremben mászni. Tusnády Nimród és Vályi Gergő az élmezőnyben volt. A nyílt kategóriát nyerő legenda, Adam Ondra mellett a cseh mezőny általában véve is elég erős. Ettől függetlenül a döntős utat egyedül Ondra tudta topolni. Gege a tőle megszokott visszafogott elégedettséggel nyilatkozott a verseny után:
Az utak és a szervezés is nagyon jó volt. Sajnos egyiket sem tudtam megmászni, de összességében elégedett vagyok a mászásommal. A döntőtől kicsit többet vártam. A döntős utat a törésig kimásztam (kb. 3 akasztás a toptól), Nimród pedig 3-4 fogással lejjebb jutott.

Eredmények Cseh Nehézségi Kupa Brno 2022. 04. 15.:
Férfi nyílt kategória
1. Adam Ondra
4. Vályi Gergő
7. Tusnády Nimród
16. Fuksz Bence
21. Tóth-Magériusz Marcell
28. Csorba Péter
Női nyílt kategória
14. Kerry Ella
24. Jároli Nóra
Lányok IFI B (U16)
7. Lengyel-Mitzl Jázmin
8. Góbor Jázmin
10. Zsákai Eszter
11. Tóth Veronika
Fiú IFI B (U16)
7. Boros Boldizsár
Fiú IFI A (U18)
5. Tóth-Magériusz Marcell
9. Csorba Péter
Fiú Junior (U20)
1. Vályi Gergő
3. Tusnády Nimród
9. Fuksz Bence
Női Junior (U20)
5. Kerry Ella
Külön kiemelnénk, hogy azóta rendeztek egy serdülő versenyt Prágában (U14), ahol Fürstner Leon és Böröczky Ferenc személyében két magyar válogatott induló volt, és mindketten döntőztek. Gratulálunk!