Öt ujjal a falon
A Berlinben élő magyar mászó, Vigh Melinda (Gerecse Se versenyzője) mesél a párizsi paramászó világbajnokság ezüstérméig vezető útjáról. A cikk eredeti verziója a DAV Berlini szekciójának, Berliner Bergsteiger 2017 január/februári számában jelent meg. Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség ennek a fordítását közli!
Szeretem azt
az érzést, amit a mászás ad. Mindent elfelejtek, ami körülöttem van, nincs más csak a testem mozgása, egyik fogástól a másikig. Ilyenkor teljesen magával ragad a falmászás kirakója, ahogy probálom megoldani a feladványt, hogy az adott fogások és lépések felhasználásával a fal tetejére jussak. Mintha meditálnék: csak az adott pillanatra fokuszálok és követem a megérzéseimet.
Út a mászásig
A falmászás nem volt a legnyilvánvalóbb sport számomra. Már harminc voltam, amikor megismerkedtem vele. A bal kezemen ujjak helyett csak három kis bütyökkel születtem. Édesanyám próbálta a lehető legjobban kezelni az adott helyzetet. Bíztatott, hogy olyan utat válasszak magamnak, melyben a legkevésbé látható a fogyatékosságom, és minél kevesebb akadállyal kell megküzdenem. Így akart megvédeni. De így is szégyelltem a kezem, és nehezemre esett, hogy elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok.
Aztán felfedeztem a mászást. Annak ellenére, hogy legtöbbször teremben mászok, a természet szeretete indított el az utamon. Miután hazaértem egy izlandi és norvégiai kempingző túráról, kezdtem nyugtalanul érezni magam a nagyvárosban (Amszterdamban laktam akkor), és már a következő északi kalandról álmodoztam. Ekkor döntöttük el túratársammal, Dórival, hogy elkezdünk mászni. Az elején aggódtam, hogy vajon tudok-e majd biztosítani. Szerencsére hamar kiderült, hogy könnyen tudom használni a félautómata GriGri-t. Arra is rájöttem, hogy ha sportszalaggal tekerem be a bal csuklómat, nem sértem fel a fogásokon. Azóta hetente legalább kétszer mászom. A mászás olyan érzetet ad, mintha a természetben lennék, még akkor is ha teremben, színes fogásokon űzöm. Ezeket a pillanatokat a boldogság, a béke és az az elhatározás hatja át, hogy új dolgokat fedezzek fel.
Az elmúlt négy év, amit mászással töltöttem megváltoztatta az életemet. Sokat tanultam magamról. A félelmeimről, azok racionális és irracionális voltának megkülönböztetéséről, a komfortzónám határának kitolásáról. Koncentrációról, kitartásról és elkötelezettségről. A mászás által fizikailag erősebb és kiegyensúlyozottabb lettem. Megtanultam új módokon használni a bal karom, amik egyúttal meg is erősítették. Ma már nem érzek késztetést, hogy elrejtsem a kezem a mindennapokban. Helyette büszke vagyok rá, hogy fel tud vinni a falon, akár egy áthajlón is! A mászásnak köszönhetően már el tudom fogadni magam olyannak, amilyen vagyok.
Fogyatékosságomnak köszönhetően a mászóstílusom sokat támaszkodik az egyensúlyérzékre, lábtechnikára és a törzs megfeszítésére. A karjaim nem annyira erősek, ezért amennyire csak lehet, igénybe kell vennem a teljes testem. Ezzel a technikával fejleszteni tudtam a mászásomat annyira, hogy jelenleg képes vagyok 6b+ (VII+) elölmászásra, akár áthajló falon is, valamint 6c+ (VIII) utat projektelek.
Mindenki képes mászni
A mászás megtanított, hogy ez tényleg egy olyan sportág, melyet mindenki képes élvezni, fogyatékossággal vagy anélkül. Minden embernek más a testalkata. Egy alacsony mászónak más megközelítést kell keresnie az adott út teljesítéséhez, más stílusa lesz, mint magasabb társának.
Szeretem nézni a mászóversenyeken, hogy még egy nehéz problémát is milyen sokféleképpen meg tudnak oldani a sportolók. Ez is mutatja, hogy a fogyatékosságom nem hátrány. Ezek az adottságaim, amelyek a megfelelő mászótechnika párosításával, elég messzire vihetnek.
A mászás egyre népszerűbb a pszichológiai rendellenességek terápiájánál is (pl. depresszió, hiperaktivitás), mert könnyen alkalmazható a sikerélmény megtapasztalására, illetve utat nyit új megoldások felfedezésére. A sikerélmény abból fakad, hogy az ember képes felmászni az egyre nagyobb kihívást jelentő utakon. Ahelyett, hogy másokkal mérném össze magam, csak a saját fejlődésemre koncentrálok.
Felkészülés a versenyzésre
Pár éves személyes tapasztalat után elhatároztam, hogy szívesen megosztanám a mászás pozitív fizikai és pszichológiai hatásait és felhívnám rá mások figyelmét is. Úgy gondoltam, hogy komolyabban számítana a véleményem, ha elindulnék a paramászó világbajnokságon. Ez amúgy is elég izgalmas dolognak tűnt. Úgyhogy felhívtam a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetséget, és egyeztettünk a versenyzési szándékomról. Szerencsére hamar sikerült megegyeznünk. Így szeptemberben mehettem a párizsi Világbajnokságra!
Természetesen az első lépés a felkészülésben a komoly edzés volt – egyben egy nagyszerű ürügy, hogy még több időt töltsek a mászóteremben (3-4 alkalommal hetente). Szerencsére a mászótársaim (Esther, Justin, Lydia and Vikram) nagyon támogatóak voltak a felkészüléssel járó strukturált edzéseimben. Justin még egy intenzív áthajlás mászó programot is végigcsinált velem, így bizonyos értelemben a személyes edzőmmé vált. Az edzéseim elsősorban az állóképességre (ugyanazt az utat többször egymás után mászni), az erő állóképességre 4x4-es boulder edzéssel(négy boulder problémát kis szünetekkel egyesével négyszer egymás után mászni), az alapvető törzsizom fejlesztésre (pl. alkar támaszos plank) és egy kis nyújtásra fokuszáltak.
Az elölmászás is fontos szerepet kapott a felkészülésemben, főleg az erő fejlesztésében. Amszterdamban főleg felsőbiztosítással másztam. Mikor Berlinbe költöztem, elkezdtem rendszeresen elöl is mászni. Ezáltal hamar erősödni kezdett a bal karom, mert rendszerint a bal kezemmel kellett tartanom a fogást, míg a jobbal akasztottam a köztest.
Az első versenyek
Biztonsági okokból a versenyeken mindig felsőbiztosítással mászunk. A világbajnokság előtt részt vettem két nemzetközi versenyen, az ausztriai Imst-ben és az olaszországi Campitello di Fassa-ban. Mind a kettőt két nagy kültéri mászófalon tartották, és nagyon barátságos volt a hangulatuk. Életemben először ekkor találkoztam más mozgáskorlátozott mászókkal. Nagyon inspiráló volt látni, ahogy a top felé másznak egy hiányzó végtaggal (legyen az láb, kar vagy kéz), vakon (egy vezető segítségével) vagy akár súlyos neurológiai zavarokkal. Természetesen az utak nehézsége, a fogyatékosság szintjéhez volt igazítva.
Számomra a verseny legjobb része az volt, hogy megismerkedhettem más mászókkal is. Voltak itt sportolók több európai országból, de Izraelből és Indiából is. Életkor tekintetében 18 és 50 év között voltak a sportolók. Némelyikük csak pár hónapja kezdte a mászást, míg mások már sok évvel ezelőtt. Az egyik versenyző számára a mászás volt az első sport, ahol nem használta a protézisét, és boldog volt, hogy végre önmaga lehetett. Azt is megtudtam, hogy néhány versenyző a rák miatt veszítette el a láb át. Természetesen megismerkedtem a német mozgáskorlátozott mászócsapattal is.
A versenyek baráti mászótalálkozók is egyben, amit nagyon élveztem. A legkellemesebb meglepetés az volt számomra, hogy az első két versenyen rögtön aranyérmet szereztem. Boldog voltam, hogy ezeket a pillanatot megoszthattam a férjemmel, aki elkísért és támogatott a versenyeken.
Az első olasz versenyen két selejtező utat kellet mászni, ahol lehetett nézni a többi mászót. Minden kategóriában, a legjobb három jutott a döntőbe, ami a világbajnokság rendezési elve szerint zajlott. A mászófal mögött izolációban vártunk a sorunkra, és csak egy próbánk volt egy úton. Mivel ez volt az első mászóversenyem, volt bennem némi feszültség. De szerencsére sikerült megfelelően összpontosítanom, így topot másztam minden úton. A párommal egy gyönyörű túrával ünnepeltük a győzelmemet a Dolomitokban.
A következő, ausztriai verseny volt a kedvencem. Két nap alatt hat utat kellett megmászni. Az első pár könnyebb út után, fokozatosan emelkedett a nehézség. Itt figyelhettük a többi mászót is, így tudtunk szurkolni egymásnak. Itt is sikerült minden útnál topot másznom, és újra első helyen végeztem. Ezen a versenyen még egy serleget is kaptam, és lejátszották a magyar himuszt, miközben a magyar zászlót is feltartották. Ez életem egy nagyon emlékezetes pillanata!
A világbajnokság
Ezek a versenyek még izgatottabbá tettek, hogy milyen lesz versenyezni a világbajnokságon. A szabályok szerint csak azok a kategóriák versenyezhetnek a világbajnokságon, melyben legalább hat mászó indul négy különböző országból. Az én kategóriám pont eleget tudott tenni ezeknek a feltételeknek. Az eseményt a mászás másik három szakágával (nehézségi, boulder és gyorsasági) együtt rendezték a párizsi Bercy arénában.
Nagyon örültem, hogy végre versenyezhetek az egyesült államokbeli Maureen Beck-kel, aki 2014-ben megnyerte a világbajnokságot. Az első kvalifikációs úton még nagyon izgultam a nagy arénában. Szerencsére így is sikerült topot másznom, ahogy Maureennek is. A második úton már kicsit jobban ellazultam. Itt azért már egy kicsit nagyobb kihívással álltam szemben, és az út utolsó negyedében egy hiba következtében lecsúsztam a falról. Maureen is pont annál a fogásnál esett ki, így ugyanabból a pozícióból vártuk a másnapi döntő útat. Meglepő módon, ez az út könnyebb és sokkal egyszerűbb volt, mint az előző, így könnyedén másztam topot. Maureen mászott utoljára, és ő gyorsabban ért fel az út tetejére. Így ő aranyat nyert, és nekem az ezüst jutott. Be kell vallanom, hogy eleinte nagyon csalódott voltam. Aztán eldöntöttem, hogy jobb, gyorsabb és erősebb akarok lenni a következő versenyeken!
A legszebb emlékeim a világbajnokságról azok voltak, hogy ugyanott versenyeztünk, mint a világ legjobb versenymászói, mint Adam Ondra, ugyanazokon a falakon melegítettünk, és a versenyzői zónából nézhettük végig a nehézségi, boulder és gyorsasági döntőket. Még a magyar zászlót is vihettem a megnyitó ünnepélyen. A paramászást a férfiak vak és amputált-lábú kategóriái mutatták be a nagy döntők között, és a közönség ugyanúgy bíztatta és lelkesítette őket, mint a többi szakág döntőseit. Az első világbajnokságom óriási és felejthetetlen élmény volt számomra!
Álmok és tervek
Elégedett vagyok azzal, ahová a mászás által jutottam. Azonban még mindig vannak céljaim és álmaim, amiket el szeretnék érni. Szeretnék többet mászni sziklákon. A világbajnokság után egy mászócsoporttal felkerestük a híres fountainbleau-i boulder erdőt, ami csak növelte a vágyamat a kültéren való mászásra. Még nagyon sok helyet és sziklatípust szeretnék felfedezni! Természetesen jövőre is szeretnék mászó versenyekre menni, és szeretnék részt venni a 2018-as innsbucki világbajnokságon. Ezek mind arra ösztönöznek, hogy még keményebben edzek.
Örülök, hogy tagja lehetek a mozgáskorlátozottak mászó közösségnek, és remélem, hogy egyre többen leszünk, ahogy a mászás is egyre népszerűbbé válik a világon. Elvégre is a mászás 2020-ban bemutatkozik az olimpián! Azonban, jelenleg a legfőbb törekvésem az az, hogy segítsek megalapítani egy berlini mászó csoportot mozgáskorlátozottaknak. Az az elképzelésem, hogy a mozgáskorlátozott embereknek lehetőséget adjunk, hogy kipróbálhassák a mászást, és részesei lehessenek egy nyitott szemléletű közösségnek, ahol a tagok ösztönözik és támogatják egymást. Természetesen a fogyatékkal élőkön kívül az épeket is nagyon szívesen várjuk!
Szerző: Vigh Melinda (Gerecse Sziklamászó Egyesült versenyzője)
A cikk eredetileg, a Berliner Bergsteiger 2017-es január/februári számában jelent meg!