Vissza

Izgalmas mászásokat tervez a megújult hegymászóválogatott

Hindukush, Yosemite, Piz Badile - csak néhány a hegymászóválogatott 2023-as támogatott projektjei közül

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség ezúton hirdeti ki a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott 2023-as nyertes pályázóit, akik a 2023-24-es esztendőkben képviselni fogják a válogatottat. Tavalyi döntése alapján a korábbiaktól eltérően idéntől egy projekt alapú támogatási rendszerre tért át a szövetség, amelytől hatékonyabb működést remél. 

A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott célja, amellett, hogy kiemelkedő értékű mászásokat hajtson végre, a magyarországi mászóközösséget a nemzetközi hegymászó ranglétrán utánpótlás-képzéssel, tehetséggondozással magasabb szintre helyezze. A 2019-ben újraindított válogatott tagjai számos komoly mászást hajtottak végre az Alpokban, a Kaukázusban, a Karakorumban és Yosemiteben. Legnagyobb dobásuk kétségkívül az 5984 méter magas pakisztáni Bondit Peak első megmászása volt, amely nemzetközi elismerést hozott a Dr. Szász László, Dr. Ágoston Viktor, Kerekes Bence, Nagy Márton alkotta csapatnak. Mindenképpen érdemes továbbá kiemelni a Kocsis Dávid-Ruskó András páros alpesi, valamint Urbanics Áron és Dékány Máté yosemite-i mászásait is. 

A szövetség ezúton szeretné megköszönni a válogatott tagjainak eddigi közreműködését, különösen Kocsis Dávidét, aki a mászáson túl rengeteg operatív és szervező munkát rakott bele a válogatott kialakításába és működésébe.

A 2023-as nyertes pályázatok

A 2023-as pályázaton a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség tagjai egy nemzetközi mércével is színvonalas mászóprojekt tervével indulhattak. Az elbírálás során kulcsfontosságú volt a vállalt mászóprojekt nehézsége, szakmai jelentősége, valamint a jelentkezők korábbi mászóeredményei. 

2023-ban az MNHV korábbi műfaji kereteihez képest a pályázati lehetőségek körét a magashegyi alpin és nagyfalas mászásokon túl a magas szintű nemzetközi sportmászó és boulder projektekkel is kibővítette a szövetség. Összesen 11 pályázat érkezett, ezek közül tartalmát és célkitűzéseit tekintve nyolc volt értékelhető. 

A szerény keretek adta lehetőséget kihasználva a hat fős bíráló bizottság az alábbi pályázatokat találta támogatásra érdemesnek:

Kerekes Bence - magashegyi alpin stílusú expedíció

Felfedező jellegű mászóexpedíció a kevesek által ismert és járt Hindukush hegységbe. Egyszerre alpin és kulturális kaland. Elsődleges szakmai cél a 7403 méter magas Istor-O Nal első magyar megmászása. A hegynek egyébként is csak 2-3 megmászása van, normál útja nincs. Bence az expedícióra Klein Dáviddal közösen indul.

Megítélt támogatás: 1.400.000 Ft

Dékány Máté - alpesi nagyfal

A Bernina-csoportban emelkedő Piz Badile északkeleti falán húzódó Via degli Inglesi út (ismereteink szerint első magyar) trad megmászása, lehetőség szerint szabadon. További cél új út mászása a Val di Zocca és Val Torrone völgyekben. Máté mászótársa Kozma Bálint lesz.

Megítélt támogatás: 200.000 Ft

Nagy Márton - klasszikus nagyfal

A Yosemite- völgyben emelkedő Half Dome Regular Northwest Face útjának trad megmászása, szabadon. Marci társa Nagy Benedek lesz.

Megítélt támogatás: 400.000 Ft

Zupán Tamás - boulder

Egy - a magashegyi expedíciók mintájára megszervezett - boulder "expedíció" a világ egyik legismertebb és ikonikus mászóhelyére, az amerikai boulder mászás bölcsőjébe, Hueco Tanksbe. A projekt során olyan ikonikus és nemzetközi szinten jegyzett, hír értékkel bíró megmászásokat terveznek, mint például a Terremer 8C, a Terre de Siene 8B+ és az Esperanza 8B+. A 8A és 8B fokozatokban kitűzött Flash célok pedig szintén kiemelkedőek hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Zupi társa Szabó Balázs és Vörös Tamás lesz.

Megítélt támogatás: 600.000 Ft

Tusnády Nimród - sportmászás

A szlovéniai Misja Pec mászóhelyen a Sanjski par extension 9a nehézségű sportút első magyar megmászása, valamint a svájci Magic Woodban 8B+ nehézségű boulder(ek) mászása. 

Megítélt támogatás: 200.000 HUF

A bíráló bizottság tagjai:

  • Kandrács Ildikó
  • Dr. Szász László (nem pályázott)
  • Dr. Ágoston Viktor (nem pályázott)
  • Kocsis Dávid (nem pályázott)
  • Bácskai Gusztáv
  • Pintér László 

A válogatott idei tevékenységét Dr. Szász László koordinálja. 

Dr. Ágoston Viktor, a Hegymászó Szakág vezetője a válogatott koncepció változásának hátteréről:

“A hegymászó válogatott újraindításával az alapvető koncepció az volt, hogy a külföldi mintákat követve olyan hegymászó válogatottat alkossunk meg, amely egy stabil, több évre tervezhető csapattal, jól felépített struktúrával és edzéstervvel rendelkezik. Ennek keretében a tagok felkészülésben szakmai segítséget, anyagi támogatást, gyógytornászt, edzőt kapnak. Erre a teljes körű rendszerre jelenleg sajnos sem anyagi, sem humán erőforrás terén nem vagyunk készek. Ezért megpróbáltunk egy olyan, kompromisszumos rendszert kialakítani, amely még a rendelkezésre álló szűkös források mellett is működőképes. Az elmúlt két év tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a rendszer nem elég hatékony. Ezért áttértünk a projekt alapú működésre. A projekt alapú támogatás sokkal átláthatóbb, tervezhetőbb és jobban számon kérhető. Hosszútávú terveink továbbra is azok, hogy a most megszerzett tapasztalatokból, illetve a nyertes pályázókból, akik szép mászásokat hajtanak végre, a jövőben, amikor már kellő erőforrással rendelkezünk, egy olyan válogatottat tudjunk összeállítani, ahol egy csapatként működve tudjuk elősegíteni a felkészülést és a mászásokat is.”

A jelenlegi nyertes pályázók 2023-24-ben képviselik a hegymászó válogatottat. Pályázni legközelebb egy év múlva, 2024-ben lehet. Akkor is várjuk majd azon kompetens mászók jelentkezését, akik nemcsak képesek, de hajlandók is proaktívan részt venni a hegymászó válogatott céljainak elérésében. A pályázati lehetőség természetesen az aktuális és korábbi válogatott tagok számára is nyitva áll. 

Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott:

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elődszervezete a mászásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai sportolókat Hegymászó Válogatottként már az 1970-es években összefogva segítette a világszínvonalon is elismerésre méltó eredmények elérésében. Ilyen emlékezetes expedíció volt például 1989-ben a 6831 méter magas Kedarnath Dom keleti falának nemzetközi visszhangot kiváltó első megmászása, valamint a 6904 m magas Thalay Sagar északi falának első megmászása. Ezt a korszakot a néhai Ozsváth Attila és Dékány Péter neve fémjelezte, majd  később Erőss Zsolt haladt tovább az általuk megkezdett úton. Két évtizednyi szünet után Kandrács Ildikó elnök asszony kezdeményezésére a 2019-ben felállított hegymászó válogatott ugyanezen szemlélet mentén alakult újjá.